Hamarosan a szlovénok is maguk szerelhetik össze a bútoraikat

FRANCE OUTSIDE GOODS DISTRIBUTION COMMERCE SHOP CONSUMMER ILE DE FRANCE HORIZONTAL SHOPS CONSUMMERS PARIS 75 ONLYFRANCE EXTERIOR STORE WESTERN EUROPE EUROPE MEUBLE EU IKEA SERGE ATTAL
Az IKEA egy rövidítés. Az IK az alapító monogramja (Ingvar Kamprad), az EA pedig a régiók rövidítése, ahol felnőtt (Elmtaryd és Agunnaryd).
Vágólapra másolva!
A Reuters információi szerint az IKEA Ljubljanában, Szlovénia fővárosában nyit majd boltot egy éven belül, így végre a szlovénok is megtapasztalhatják, hogy milyen is az ikeás bútor-összeszerelés, annak minden előnyével és hátrányával.
Vágólapra másolva!

Az IKEA a tervek szerint már ebben a hónapban megkezdi az első szlovén áruházának építését, a projekt pedig várhatóan egy éven belül el is készül. A vállalat szlovén áruháza Ljubljanában lesz, és mintegy 300 embernek ad majd munkát.

A beruházás 90 millió euróba kerül. A Reuters megjegyzi, hogy az IKEA-nak vannak áruházai a Szlovéniával szomszédos Olaszországban, Ausztriában, Horvátországban és Magyarországon.

A 24ur.com még augusztus elején számolt be arról, hogy az IKEA megkapta a szükséges engedélyeket az áruház megépítéséhez. Az üzlet a BTC City nevű bevásárlóközpontban lesz a szlovén fővárosban, az építéséhez szükséges anyagok nagy részét pedig a cég várhatóan helyben szerzi be és az építkezésen dolgozók is szlovénok lesznek - írja a student.si.

illusztráció Forrás: ONLY FRANCE/SERGE ATTAL/ ONLYFRANCE.FR/Serge Attal

Az IKEA számára a szlovén árruház megépítésénél a környezetvédelem is fontos volt, ezért az építéshez időtálló anyagokat alkalmaznak, a fűtéshez geotermikus energiát használnak majd és 23 féleképpen fogják szelektálni a hulladékot. Emellett lesz saját tisztítóberendezése is az áruháznak, a mosdók esővízzel működnek majd és a megszokottnál 30 százalékkal több ablak kerül az épületre, hogy a nappali fényt is használhassák a természetes világításhoz.