Augusztusban 37 millió eurós külkereskedelmi többlet keletkezett

növekedés
Vágólapra másolva!
Augusztusban az export euróban számított értéke 2,6 százalékkal, az importé pedig 1,3 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.
Vágólapra másolva!

A külkereskedelmi mérleg szerény, 37 millió euró exporttöbbletet mutatott, ez azonban 99 millió euróval meghaladja a tavaly augusztusit, amikor kivételesen 62 millió euró deficit volt.

Az elmúlt 19 hónapban idén május után augusztusban másodszor fordult elő, hogy az export növekedési üteme meghaladta az importét.

Ugyanakkor a nyári szabadságolások és gyárleállások évente eltérő időzítése is hatással van a kilengésekre, így az export idén júniusban 7,7 százalékkal csökkent, júliusban pedig 8,3 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

Az augusztusi export 8,141 milliárd euró és az import 8,104 milliárd euró értéke a legalacsonyabb az idei évből eddig eltelt nyolc hónap közül. Az év első nyolc hónapjában az export 3,7 százalékkal, az import 5,5 százalékkal nőtt a múlt év azonos időszakához mérve, a 3,326 milliárd nyolchavi exporttöbblet 977 millió euróval kevesebb az egy évvel korábbinál.

Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője szerint az import gyorsabb növekedése továbbra is a beruházások és a fogyasztás robosztus dinamikáját tükrözik, azonban a gáztározók feltöltése is növelte az importot, ugyanakkor

az egy évvel ezelőttihez képest alacsonyabb olajárak valamelyest javíthatták a cserearányokat az energiahordozók importárának mérséklődésének köszönhetően.

A kifejezetten romló európai és nemzetközi konjunktúra ellenére az export növekedése pedig a jobb kapacitás kihasználtságot, valamint új kapacitások üzembe helyezését tükrözi.