Ezekben az országokban él a legtöbb szupergazdag

gazdag, milliárdos, pénz, dollár, pénz, üzletember
Vágólapra másolva!
Bár milliárdosok a világ minden táján élnek, a szupergazdagok közel kétharmada a Föld mindössze 10 országában lakik – derül ki egy friss jelentésből. Miközben Észak-Amerika és Európa uralja a listát, az ázsiai térség egyre erősebb.
Vágólapra másolva!

A világon élő szupergazdagok 72 százaléka (265 490 fő) mindössze 10 országban élt 2018-ban – derül ki a Wealth-X 2019-es jelentéséből. A „szupergazdag" olyan magánszemélyeket jelöl, akik nettó vagyona legalább 30 millió dollár.

A jelentésből az is kiderült, hogy bár a szupergazdagok száma 2017-hez képest 1365 fővel bővült, az összvagyonuk 1,5 százalékkal, 365 milliárddal csökkent.

Íme, a top 10-es lista a legtöbb szupergazdagot tömörítő országról.

10. Svájc

A svájci gazdagok vagyonát igen kellemetlenül érintették a tavaly év végi tőkepiaci esések. Miközben az alpesi országban élő szupergazdagok száma 4 százalékkal 6145 főre zsugorodott, az összvagyonuk 7,8 százalékkal 808 milliárd dollárra csökkent.

A svájci vagyonokat lehúzták a piaci zuhanások Forrás: AFP/Fabrice Coffrini

Svájc egyébként elsősorban a technológiai innovációi, illetve a rendkívül kedvező adórendszere miatt vonzza magához a vállalatokat és a milliomosokat.

9. Olaszország

Svájccal ellentétben az Olaszországban élő szupergazdagoknak nemcsak a létszáma, de az összvagyona is emelkedett 2017-hez képest.

A létszám 5,1 százalékkal 6270 főre, míg az összvagyon 2,2 százalékkal 708 milliárd dollárra emelkedett.

Amellett, hogy Olaszországot közel 50 dollármilliárdos nevezi otthonának, az ország egyébként is számos közkedvelt célállomással bír a világ leggazdagabbjainak szemében – beleértve például Caprit, Milánót vagy Velencét.

8. Hongkong

Hongkong különleges közigazgatási területű városállamként a lista egyik speciális országa. Egyrészt, mert az egyetlen városállam a top10-ben, másrészt – épp ezért – itt a legnagyobb a szupergazdagok népsűrűsége.

A jumble of skyscrapers in Causeway Bay, Hong Kong Island, Hong Kong, China, Asia Forrás: AFP/robertharding/Fraser Hall

Ezzel együtt 2018-ban a szupergazdagok száma 10,6 százalékos csökenéssel 8950 fő volt, az összvagyonuk pedig 9 százalékkal 1180 milliárd dollárra csökkent tavaly.

Hongkong vonzereje egyébként a globális pénzügyi központ státuszában rejlik, illetve abban, hogy a városállam egyszerre tart fenn szoros kapcsolatot a kínai, az európai és az amerikai gazdasággal is.

7. Egyesült Királyság

Az Egyesült Királyság tavaly a brexittel kapcsolatos bizonytalanságok ellenére is emelkedést tapasztalt az országban élő szupergazdagok létszámában – a számuk 2,2 százalékkal 9575 főre bővült. Az összvagyonuk azonban 2,4 százalékkal 1010 milliárd dollárra csökkent.

Az ellenálló brit részvénypiac általában is kiváló lehetőségeket biztosít a vagyongyarapításra a világ szupergazdagjai számára.

Úgy tűnik tehát, a gazdagokat kevéssé érintette meg a brexit körüli kaotikus helyzet.

6. Franciaország

Franciaországban tavaly enyhén csökkent a szupergazdagok összvagyona. Miközben a vagyonosok létszáma 0,1 százalékkal 10 145 főre emelkedett, az összvagyon 3 százalékkal, 1050 milliárd dollárra süllyedt.

Franciaországban a luxusszektor jelentősen megdobja a vagyonokat Forrás: AFP/Gerard Julien

Franciaországban a vagyonos lakosság jelentős részben a luxusszektornak köszönheti a gazdagságát. Számos milliárdos tartozik ebbe a körbe, beleértve például az LVMH vezérigazgatóját, Bernard Arnault-t is.

5. Kanada

Bár bőven az Egyesült Államok mögött, de Kanada is felfért a top10-es listára. Még úgy is, hogy az észak-amerikai országban tavaly a szupergazdagok összlétszáma és az összvagyona is csökkent.

Előbbi 4,1 százalékkal 10 395 főre, míg utóbbi 8,8 százalékkal 1050 milliárd dollárra zsugorodott.

A CBC elemzése egyébként külön kiemelte Kanada kapcsán, hogy az országban a vagyonos lakosság gyorsabban gazdagodik, mint a népesség egésze.

4. Németország

Európa legerősebb gazdaságában a legvagyonosabb magánszemélyek létszáma és vagyona is emelkedett. Az összlétszám 4 százalékkal 15 685 főre bővült, míg az összvagyon 1,7 százalékkal 1850 milliárdra erősödött.

Az európai országok között Németország szerezte meg a legelőkelőbb helyet a listán Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Boris Roessler

Az idei év azonban már komolyabb izgalmakat is hozhat Németországban, mivel az ország gazdaságának kilátásai jelentősen leromlottak a tavalyi év második félévében, és idén is számos bizonytalanság mutatkozik Németországban.

3. Japán

Az ázsiai szigetországban tavaly minimális negatív elmozdulások voltak a szupergazdagok összlétszámában és összvagyonában.

Előbbi 0,3 százalékkal 17 855 főre, míg utóbbi 0,8 százalékkal 1670 milliárd dollárra csökkent.

Miközben a japánok vagyonát negatívan érintette a gyengülő kínai kereslet és az elektronikai cikkek iránti globális kereslet csökkenése, mindezt ellensúlyozni tudta a japán jen erősödése az amerikai dollár ellenében.

2. Kína

A világ második legnagyobb gazdasága a szupergazdagok listáján is a második helyen végzett. Mindezt úgy, hogy bár 2017 óta a vagyonosok száma emelkedett, az összvagyonuk csökkent. Előbbi 1,3 százalékkal 24 965 főre bővült, míg utóbbi szintén 1,3 százalékkal 3760 milliárd dollárra csökkent.

Egyre több szupergazdag él Kínában Forrás: Imaginechina/Wang gang

A vagyoncsökkenés elsősorban a részvénypiac gyengélkedésének, illetve a dollár ellen fellépő devizahatásnak volt betudható.

1. Egyesült Államok

Az Egyesült Államok hatalmas előnnyel vezeti a szupergazdagok globális listáját.

Az USA-ban él ugyanis a világ legvagyonosabbjainak 31 százaléka. Ráadásul ez a szám 2018-ban 2,2 százalékkal 81 340 főre bővült.

Ezzel együtt az összvagyonuk viszont 0,1 százalékkal 9840 milliárd dollárra csökkent.

Az Egyesült Államok különlegessége, hogy a leggazdagabb amerikai magánszemélyes összesített nettó vagyona meghaladja a listán mögötte álló 5 országban mért vagyonok együttesét is.