Az Instagram után a Facebook is elrejti a like-okat

Hogyan kerülik el a tech multik az adófizetést? Facebook, Like logo a cég kaliforniai központja előtt
Vágólapra másolva!
A Facebook jelenleg az ausztrál felhasználóinál teszteli a bejegyzések utáni kedvelések számának elrejtését – írja a BBC.
Vágólapra másolva!

Egyes ausztrál felhasználók már nem látják a kedveléseket vagy egyéb reakciókat mások bejegyzéseinél. Ugyanakkor a bejegyzések tulajdonosai továbbra is láthatják, hogy hányan kedvelik azt.

Illusztráció Forrás: BI/Facebook

A cég már július óta tesztel hasonló kitakarást az Instagram felhasználók körében, ami ellentmondásos reakciót váltott ki.

A cég szerint a like-ok eltávolításával csökkenteni szeretnék a felhasználókra háruló közösségi nyomást.

– nyilatkozta Mia Garlick, az Australian Associated Press szóvivője, aki hozzátette, hogy a cég konzultált mentálhigiénés szakértőkkel a változásról.

Illusztráció Forrás: AFP/Kimihiro Hoshino

Az Instagram bejegyzés kedveléseket eddig hét országban rejtették el

– Ausztrália, Új-Zéland, Brazília, Kanada, Japán, Olaszország és Írország –, de a cég eddig nem hozta nyilvánosságra a próba eredményeit. Számos influencer azonban nem örült az intézkedésnek, szerintük ugyanis a kedvelések száma fontos üzleti mutató a számukra.