Hogyan lehet megtartani az Y és Z generációs munkavállalókat?

Debrecen, 2019. július 24. Fiatalok a felsőoktatási ponthatárok bejelentésén, a Pont Ott Party 2019 nevű rendezvényen Debrecenben a Red & White Klubban, 2019. július 24-én. MTI/Czeglédi Zsolt
Vágólapra másolva!
Az Y és Z generációs munkavállalók megtartása egyre nagyobb kihívást jelenthet a vállalatok számára. A két korosztály válaszadóinak 46 százaléka folyamatosan nyitott szemmel jár, hátha adódik az éppen aktuálisnál jobb munkalehetőség. Az álláskeresési eszközök bővülésével manapság ráadásul jóval könnyebb dolguk is van a fiataloknak, ha új munka után néznek. Erre a vállalatoknak és kisebb cégeknek is reagálnia szükséges. Az OTP Bank megbízásából készített felmérésből az is kiderül, hogy a fiatalok milyen szempontokat vesznek figyelembe elsődlegesen jövendőbeli munkahelyük kiválasztásakor.
Vágólapra másolva!

Az Y és Z generációs (vagyis az 1980 és 1995, illetve az 1996 és 2007 között született nemzedék tagjainak felnőtt tagjai, azaz a most 18 és 39 év közöttiek közül kikerülő) válaszadók csupán 16 százaléka tudja elképzelni, hogy aktuális munkahelyén 10 évig vagy ennél tovább maradjon, viszont csaknem kétszer ennyien gondolják úgy, hogy erre nagyon kicsi esély. Az eredményből a munkaerő-piaci mobilitás további növekedésére lehet számítani, amit az is alátámaszt, hogy

a két korosztály válaszadóinak 46 százaléka szerint az álláskeresés egy állandóan aktív tevékenység; mindig nyitott szemmel járnak, hátha adódik egy jobb lehetőség.

„Felmérésünkből az derült ki, hogy a fiatalok szerint ma elsődlegesen azért van könnyebb dolguk álláskeresőként, mert jóval több felületen találkozhatnak hirdetésekkel, akár akkor is, ha éppen nem keresnek aktívan munkát. Bár 90 százalékuk az állásközvetítéssel foglalkozó portálok hirdetéseit böngészi, ha munka után néz, de nem feltétlenül regisztrálnak rájuk, viszont az idősebb generációknál aktívabb a jelenlétük a közösségi médiában, ahol gyakrabban is érik el őket a nekik szóló hirdetések" – mondta el Bertalan Imre, ügyvezető igazgató, az OTP Bank HR vezetője.

Az Y és Z generáció képviselői állandó álláskeresésben vannak Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A felmérés arra is rávilágított, hogy az 1980 után született nemzedékek számára a lehetséges munkáltatók kiválasztásakor az elsődleges szempont a biztos megélhetés, vagyis a versenyképes fizetés (97 százalék),

azonban ez ma már nem feltétlenül elég a sikeres megtartáshoz.

A fiatalok preferencialistájának második helyén a belső képzések lehetősége szerepelt, amit 77 százalékuk tart fontosnak. A válaszadók majdnem ugyanilyen arányban részesítették előnyben

a stabil hátterű cégeket, illetve azt, hogy a cég modern és folyamatosak a fejlesztések.

Ha azonos fizetést kínáló cégek közül kell választani, akkor az Y és Z generáció számára három tényező a leginkább meghatározó: a munkába járásra fordított idő rövidsége (76 százalék), a fejlődés, azaz a belső képzések és a gyors előrelépés ígérete (66 százalék), és az alkalmankénti home office lehetősége (40 százalék).