Találékonyak a magyarok, ha a fenntarthatóságról van szó

A 2019-es Energy Globe Award fődíját, egy elektromos Nissan Leaf gépkocsi egy éves használatát a hernádszentandrásiak nyerték el
Vágólapra másolva!
Több mint 150 pályázat érkezett az E.ON Energy Globe versenyére. A nyertesek között van klímasemleges szálloda, ahol még a medence vizét is növények tisztítják; interaktív környezetvédelmi oktatóterem; közösségi kert; napelemes tetőcserép; és egy speciális, vízen úszó napelemcellákból álló energiatermelési kísérleti projekt is. 
Vágólapra másolva!

Az Energy Globe Award a fenntarthatóság és az energiahatékonyság rangos nemzetközi eseménye, amit 1999-es indulása óta ma már 182 országban – köztük Magyarországon – rendeznek meg.

A győztesek bejutnak a nemzetközi döntőbe, amit az energiavilág „Oscar-díjaként" tartanak számon.

Az idei hazai megmérettetésen az E.ON 6 kategóriában kereste az innovatív, fenntartható ötleteket. A szakmai zsűri által kiválasztott döntősök a leadott közönségszavazatok alapján nyerhették el a kategóriadíjakat.

A győztesek

Az „Egyéni kezdeményezés" kategóriában a pécsi Zöld Folt Közösségi Kert bizonyult a legjobbnak. Egy elhanyagolt, szemetes belvárosi foghíjtelket formáltak szép, és a közösség számára is hasznos területté.

Az „Épület" kategória győztese az Irota EcoLodge névre hallgató klímasemleges üdülőhely a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Irotán, amit kizárólag használt, illetve újrahasznosított anyagokból építettek fel, napkollektorok állítják elő a melegvizet, az áramot napelemek termelik, és még az úszómedence is vegyszermentes, mivel a létesítmény saját víztározójában növények tisztítják a vizet. Mindezek mellett a WC-öblítés esővizes, a szennyvizet pedig baktériumokkal, áramfelhasználás nélkül kezelik.

A „Jövő generációja" kategóriában egy környezetvédelmi oktatóterem, a pécsi Öko-Kuckó nyert, amelyik játéktáblákon mutatja be a természet, az energia, a vásárlás-fogyasztás és a hulladék témáit.

A „Vállalat" kategória nyertese a Terrán GENERON napelemes tetőcserép, melynek napcelláit olyan speciális módon integrálták az egyedi tetőcserepek felszínére, hogy azok megjelenése és felhelyezése szinte megegyezik a hagyományos tetőcserepekkel.

A napelemcellákkal dolgoztak az „Ötlet" kategória díjazottjai is. A SOL-ART névre hallgató úszó solar panel lényege, hogy a jelenleg is elérhető napelemeket egy olyan különleges bevonattal látják el, ami lehetővé teszi, hogy azok a vízen lebegjenek, életmentés során pedig a tengervizet ivóvízzé alakítja, továbbá GPS-jeleket küld a mentőcsónak hollétéről.

Az „Önkormányzat" kategória győztese, és egyben az átfogó nyertes Hernádszentandrás Község Önkormányzata lett. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei község egy ökogazdálkodási rendszert alakított ki BioSzentandrás néven, ahol zöldségeket, gyümölcsöt, fűszernövényeket termesztenek, azokból szörpöket, lekvárt, aszalványokat állítanak elő, egyedi kézműves termékeket készítenek, erre épülő szolgáltatásokat alakítottak ki.

A 2019-es Energy Globe Award fődíját, egy elektromos Nissan Leaf gépkocsi egy éves használatát a hernádszentandrásiak nyerték el Forrás: Origo

Díjátadó gála, ahol minden a fenntarthatóságról szólt

A gála alkalmából a Szépművészeti Múzeumba érkezett az élő művészlegenda, Michelangelo Pistoletto alkotása, „Az alma, amely ismét egész".

A Magyarországon most először látható hatalmas gyapjúalma a szimbóluma annak, hogy hogyan térhet vissza az emberiség a technika vívmányai segítségével ahhoz a paradicsomi állapothoz, amikor még harmóniában élt a természettel.

A műalkotást október elejétől a nagyközönség is megtekintheti majd a Millenárison.

A díjátadó gála karbonsemleges és papírmentes volt. A vendéglátásból száműzték a műanyag palackokat és szívószálakat, az egyszer használatos eszközöket. A menüt szezonális alapanyagokból állították össze, 80 km-es körzetből beszerezve, hogy a szállítással se terheljék a környezetet. A gálára a meghívást, a regisztrációt, az eligazító táblákat, és a menükártyákat pedig digitális eszközökkel oldották meg.