Gondolta volna, hogy már 130 éves a Nintendo?

nintendo switch android
Vágólapra másolva!
Bár lehet némi bizonytalanság az indulás körül, de a cég alapításának dátumát (1889. szeptember 23.) pontosan ismerjük. A Jamaucsi Fusadzsiró által indított, eredeti nevén Nintendo Koppai cég Hanafuda nevű játékkártyákat gyártott, mielőtt az alapító unokája, Jamaucsi Hirosi a múlt század közepén több lábra nem helyezte a vállalat termelését. A Japánban debütált, szerelmi légyottoknak helyszínt biztosító szállodák, az úgynevezett „love hotelek" és taxik üzemeltetése, továbbá több más üzleti tevékenység megkezdése után a Nintendo megérkezett az elektronikus játékpiacra, és ezzel fokozatosan átalakult azzá a társasággá, amelyet ma is ismerünk és szeretünk.
Vágólapra másolva!

Persze rengeteg hullámvölgy volt az út során. Amikor öt évvel ezelőtt ünnepelte 125. évfordulóját, a kilátások kevésbé voltak rózsásak, mint jelenleg. A Wii U 2012-es elindításával a Nintendo nem tudott jelentős újítást hozni a nagyközönség számára az előző játékkonzolhoz képest.

Ez lett a társaság legsikertelenebb otthoni konzolja (13,56 millió eladással).

Ekkor Satoru Iwata, a társaság elnöke vette át a cég vezetését, de 55 éves korában, 2015 júliusában bekövetkezett halála az iparág egészében érezhető volt, és nélküle bizony nehéz volt elképzelni Nintendo jövőjét.

A Nintendo Switch, a társaság jelenlegi üdvöskéje Forrás: langer hans / XDA Developers

A 2017-ben debütált új Nintendo Switch egyszerű, világos üzenetet hordozott a vevők számára már pusztán a megjelenésével is, hiszen képernyőjével lehetővé tette, hogy a felhasználóik elszakadjanak a monitortól. Már nem kellett tehát a tévé előtt órákat tölteni, a játék magunkkal vihető volt, és

ez a praktikus termék valójában a Nintendo pénzügyi fordulatának kulcsszereplője lett.

A Nintendo mobil üzletága hatalmas új bevételi forrást jelent, amely a korábbinál szélesebb közönséget tud megcélozni. Noha a franchise csak részben van a társaság tulajdonában, a Pokémon GO okos eszközökön történő folyamatos sikere előnyös reklámozási lehetőséget kínál.

A jövő évi tokiói olimpiához időzítve megnyílik majd a Super Nintendo World névre hallgató tematikus park is,

ahogy a Nintendo szerepet kapott a 2016. évi riói olimpiai játékok záróünnepségén is.

A Nintendo sohasem veszítette el játékos, kísérletező oldalát és ez vitathatatlanul a márka egyik legnagyobb erősségét jelenti 2019-ben. A Nintendo 130 év alatt több emelkedést és visszaesést is elszenvedett, ahogy nyilván nem mentesülhet ezektől a jövőben sem. Ugyan néha csalódást okozhat a rajongók számára, amikor bizonyos játékok elérhetetlenné válnak, vagy amikor a cég elutasítja az iparági szabványokat a saját megoldásainak kedvezve, ám - ahogy a Nintendolife.com fogalmaz a jubileum kapcsán - a Nintendo és annak termékei iránt olyan érzelmi kötődés alakult ki az elmúlt sok-sok év során, mely sokszor szenvedélyesen rajongóvá teszi vásárlóit és felhasználóit a cég iránt.