Puccskísérlet a világ vezető ingatlanos startupjánál

WeWork Ginza Six, WeWork irodaház
Photographer: Steve Morin
Vágólapra másolva!
A WeWork legnagyobb befektetője, a Softbank belső információk szerint mindent megtesz azért, hogy leváltság a jelenlegi vezérigazgatót, Adam Neumannt, miután a sorozatos botrányok miatt a cég értéke óriásit zuhant és emiatt a tőzsdére lépést is el kellett halasztani.
Vágólapra másolva!

Ahogy korábban megírtuk, az elmúlt napokban, hetekben és hónapokban az amerikai pénzügyi sajtó ismerkedik a WeWork kibocsátásának paramétereivel, és egyre több furcsa dolog derül ki Adam Neumann cselekedeteiről, amelyek a legnagyobb jóindulattal sem nevezhetők befektetőbarátnak.

Ugyan a WeWork árbevétele nagyon gyorsan nő, ahogyan az elmúlt 9 negyedév adatai mutatják, a gond csak az, hogy szinte ugyanilyen ütemben emelkednek a cég üzemi veszteségei is. Önmagában a veszteséges működés tényével napjaink technológiai és közösségi-megosztási kibocsátásait nézve alapvetően nem lenne probléma, a baj annak a mértékével van.

A cég költségei ugyanis brutálisan nőnek. Csak egy példa erre a marketing és értékesítési költségsor, amely az árbevétel 10 százalékát tette ki 2016-ban és az idei első félévre 21 százalékra nőtt. A vállalat hosszú távra bérel irodahelyi kapacitásokat, amiket rövid távra ad ki startupok, szabadúszók, vállalkozások, illetve kis- és nagyvállalatok számára.

Ebben a tevékenységben pedig a befektetők is hatalmas üzleti lehetőséget véltek felfedezni, ezt jól jelzi az is, hogy a vállalat becsült értéke nemrég még 47 milliárd dollár volt.

Azonban egyre több botrány derült ki a cégről és annak vezérigazgatójáról, amelynek következtében a befektetők jelentős része elvesztette a türelmét, a WeWork értéke több mint a felére, 20 milliárd dollárra esett vissza, valamint az egyik legjobban várt tőzsdére vonulást (IPO) is el kellett halasztaniuk.

illusztráció Forrás: wework.com

A cég körül számos pénzügyi probléma is felmerült, például az alapító több saját ingatlanát is bérbe adja vállalkozásának, miközben kölcsönt is felvett cégétől. Emellett óriási a különbség a férfi és a női alkalmazottak jutalmazásában – az 58 ajándék részvénycsomagból 55 és 94 százalék közötti arányban kaptak a férfi alkalmazottak – miközben többen hátrányos megkülönböztetéssel vádolták meg a céget, őket viszont utána ki is rúgták.

A Softbank, amely a WeWork legnagyobb befektetője az elmúlt időszakban napvilágot látott problémák miatt elérte, hogy a cég későbbi időpontra tolja a tőzsdére lépést, most pedig Neumanntól is szeretnének megszabadulni, akit a legfőbb gondnak tartanak. Nem csak a Softbank szeretne változást a WeWork élén, hiszen a Reuters információi szerint egy másik jelentős befektető, a Benchmark Capital is Neumann távozását akarja.

Neumannt azonban a WeWork anyavállalata, a We Company társalapítója, ezért különleges jogokkal rendelkezik és meglehetősen nehéz eltávolítani őt poziciójából.

A Softbbank egyik fegyvere, hogy egyszerűen elzárja a pénzcsapot és nem ad több pénzt a startupnak, ezzel pedig a WeWork a legnagyobb befektetőjét veszítené el.