Kiderült, mely országokban a legérdemesebb befektetni

Szaúd-Arábia, Riyadh
Saudi Arabia, Riyadh, traffic on the King Fahad road
Vágólapra másolva!
Az U.S. News & World Report közzétette annak a 20 országnak a rangsorát, amelyek a legvonzóbbak befektetési szempontból. Az idei ranglista számos meglepetéssel szolgált, alaposan felborult a tavalyi sorrend.
Vágólapra másolva!

A rangsort évről évre 7 ezer gazdasági döntéshozó szavazatai alapján állítják össze. A világ minden táját képviselő szakemberek nyolc szempont alapján osztályozzák az országokat, figyelembe veszik egyebek között a vállalkozói klímát, a gazdasági stabilitást, a vállalkozásbarát adókörnyezetet, a korrupciót, a képzett munkaerő meglétét.

A rangsor az idén jókora meglepetéseket hozott, ugyanis az első öt helyezett közé három olyan ország is bekerült, amelyek tavaly még egyáltalán nem is szerepeltek a legjobbak között.

Tavaly a következő országok álltak az első öt helyen: a Fülöp-szigetek, Indonézia, Lengyelország, Malájzia és Szingapúr.

Az idei rangsor a következő:

1. Uruguay
Tavalyi helyezés: 13.
Éves GDP: 56,2 milliárd dollár
Lakosságszám: 3,5 millió
Egy főre eső GDP: 22.374 dollár

2. Szaúd-Arábia
Tavalyi helyezés: nem szerepelt a ranglistán
Éves GDP: 683,8 milliárd dollár
Lakosságszám: 32,9 millió
Egy főre eső GDP: 54.532 dollár

Esti csúcsforgalom Szaúd-Arábia fővárosában, Rijádban Forrás: AFP/Photononstop/Giuseppe Masci

3. Costa Rica
Tavalyi helyezés: nem szerepelt a ranglistán
Éves GDP: 57,1 milliárd dollár
Lakosságszám: 4,9 millió
Egy főre eső GDP: 16.894 dollár

4. Luxemburg
Tavalyi helyezés: nem szerepelt a ranglistán
Éves GDP: 62,4 milliárd dollár
Lakosságszám: 599,4 ezer
Egy főre eső GDP: 105.148 dollár

5. India
Tavalyi helyezés: 9.
Éves GDP: 2,6 ezer milliárd dollár
Lakosságszám: 1,3 milliárd
Egy főre eső GDP: 7194 dollár

Mumbai India egyik legfontosabb városa - 2100-ban már 67,2 millió lakosa lesz Forrás: AFP/robertharding/Tim Graham

6. Lengyelország
Tavalyi helyezés: 3.
Éves GDP: 524,5 milliárd dollár
Lakosságszám: 38 millió
Egy főre eső GDP: 29.642 dollár

7. Katar
Tavalyi helyezés: 7.
Éves GDP: 167,6 milliárd dollár
Lakosságszám: 2,6 millió
Egy főre eső GDP: 124.121 dollár

8. Vietnám
Tavalyi helyezés: 8.
Éves GDP: 57,1 milliárd dollár
Lakosságszám: 95,5 millió
Egy főre eső GDP: 6928 dollár

A Halong-öböl Vietnámban Forrás: AFP/leemage/©Godong/Leemage/Michel Gounot / Godong

9. Szlovénia
Tavalyi helyezés: nem szerepelt a legjobbak között
Éves GDP: 57,1 milliárd dollár
Lakosságszám: 4,9 millió
Egy főre eső GDP: 16.894 dollár

10. Chile
Tavalyi helyezés: 10.
Éves GDP: 277,1 milliárd dollár
Lakosságszám: 18,1 millió
Egy főre eső GDP: 24.592 dollár

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!