Versenytársat kap a Magyar Posta

ételautomata
Vágólapra másolva!
Új, magyar fejlesztésű felügyeleti egység kerülhet a NAV-hoz bekötött étel- és italautomatákba. Megkapta ugyanis a hatósági engedélyt a Tekinvest Holding Zrt. Tekinvest AFE névre keresztelt megoldása.
Vágólapra másolva!

A friss bejelentés szerint megszerezte a felügyeleti szolgáltató engedélyt a Tekinvest Holding Zrt.,

így az ital- és ételautomaták tulajdonosai mostantól szabadon dönthetnek arról, hogy a Magyar Posta megoldását vagy a Tekinvest AFE felügyeleti egységet használják a NAV által előírt adatszolgáltatási kötelezettségük teljesítésére.

A Napi.hu cikke beszámol arról, hogy korábban élő szabályozás értelmében az áruautomaták tulajdonosai kizárólag a posta felügyeleti egységét használhatták, ami 18-21 ezer darabos garantált megrendelést jelentett, hiszen ennyi gép működik Magyarországon.

Forrás: AFP/Paul J. Richards

A Tekinvest jelenleg 60 ezer darab adóügyi egységet és pénztárgépet működtet, ami 35 százalékos piaci részesedést jelent számára.

- mondta Temesfői Zsolt, a zrt. vezérigazgatója.

A társaság egyik célja, hogy a magyar parkolóautomaták adatai is az ő felügyeleti egységein keresztül jussanak el az adóhatósághoz - tette hozzá Temesfői Zsolt.