Figyelmeztet az MNB: rengeteg banki ügyfél érintett

OTP Bank
Budapest, 2018. február 6. Okostelefonját használja egy ügyfél sorszámával kezében az OTP Bank újonnan átadott bankfiókjában a fővárosi Corvin Plaza bevásárlóközpontban 2018. február 6-án. MTI Fotó: Illyés Tibor
Vágólapra másolva!
Október 31-éig teljeskörű ügyfél-átvilágításon kell átesnie a bankszámlával, illetve önkéntes pénztári, befektetési szolgáltatói vagy életbiztosítási szerződéssel rendelkező ügyfeleknek. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) egyeztetései nyomán a legjelentősebb bankok bővített ügyintézői létszámmal végzik el az ügyfél-átvilágítást a fölösleges várakozás elkerülése érdekében.
Vágólapra másolva!

A pénzügyi intézmények egy módosított jogszabály alapján

2019 június végétől írásban – vagy a konkrét ügyfélszerződésekben meghatározott módon, pl. elektronikus levélben, netbanki üzenetben, stb. – tájékoztatást küldtek azoknak a fogyasztóknak vagy vállalati ügyfeleiknek,

akik még nem végezték el a pénzmosás és terrorizmus-finanszírozás elleni törvény (Pmt.) által előírt teljeskörű azonosításukat. Erre a pénzügyi rendszer és valamennyi ügyfél biztonsága érdekében van szükség - emeli ki az MNB közleménye.

Csak azoknak kell adataikat egyeztetniük, akik 2017 június 26. előtt kötöttek pénzügyi szerződést, és akiktől pénzügyi intézményük időközben nem szerezte be a hiányzó adatokat

(pl. mert nem személyesen intézték ügyeiket bankfiókjukban). Az elmúlt hónapokban kizárólag ők kaptak értesítést, a többieknek nincs teendőjük. Számos intézménynél az azonosítási adatok nemcsak személyesen, de intézménytől függően postán, elektronikus levélben, esetleg netbankon, vagy élő videóbankon keresztül is megadhatók. Érdemes előzetesen tájékozódni az adott pénzügyi intézmény honlapjain, telefonos ügyfélszolgálatain az azonosítás lehetséges módjairól.

Forrás: MTI/Illyés Tibor

Az adategyeztetésnek legkésőbb 2019 október 31-ig meg kellene történnie törvény szerint,

ám az ügyintézést nem érdemes az utolsó pillanatra hagyni. Amíg a teljeskörű azonosításra nem kerül sor, az adott ügyfél nem kezdeményezhet új pénzügyi tranzakciót számláján. E korlátozás viszont – amely nem érinti a hiteltörlesztéseket, hatósági átutalásokat és az inkasszót – később is azonnal feloldható, amint megadja hiányzó adatait.

Az adott pénzügyi intézmény

az azonosítás során lemásolja a fogyasztó lakcímét és személyazonosságát igazoló fényképes okmányokat, s elkéri az esetleg még hiányzó személyes adatait.

Az ügyfélnek írásban nyilatkozni is kell arról, hogy kiemelt közszereplőnek – annak közeli hozzátartozójának, közeli kapcsolatban álló személynek – minősül-e (elsődlegesen a politikusok, magas beosztású állami vezetők, diplomaták tartoznak e körbe.)

Fotó: Adrián Zoltán - Origo

A gazdasági társaságoknál a cég nevében rendelkezésre jogosultak, illetve képviselők személyi és lakcím okmányát kell lemásolni,

közölni kell a vállalkozás adószámát (ha nincs még nyilvántartva), és ki kell tölteni egy, a korábbinál részletesebb tényleges tulajdonosi nyilatkozatot.

Az azonosítási kötelezettség a banki folyószámlával rendelkezők mellett a hazai székhellyel, fiókteleppel vagy telephellyel rendelkező önkéntes egészség- és nyugdíjpénztárak, befektetési szolgáltatók, s életbiztosítók ügyfeleire is vonatkozik.