Az utolsó, McDonald's-mentes angol megyében is megjelenne a vállalat

McDonalds
A McDonalds fast food restaurant is seen in Alexandria, Virginia, December 30, 2014. AFP PHOTO / SAUL LOEB
Vágólapra másolva!
Riportot készített a BBC a legkisebb brit megyében, a 40 ezres lakosú Rutlandban. Az északkelet angliai régióban, Leicestershire és Lincolnshire megyék között elhelyezkedő terület az egyetlen olyan rész, ahol nincs McDonald's.
Vágólapra másolva!

Rutland megye egészen mostanáig sikeresen ellenállt az amerikai McdDonald's terjeszkedésének. A figyelem most azért hárult a legkisebb angol megyére, mert a vállalat benyújtotta tervét arra, hogy a központi településnek számító, kb. 11 ezres lakosú Oakham városában autós éttermet létesítsen.

A rengeteg ínyenc étteremmel, helyi mezőgazdasági termelők áruját kínáló piacokkal bíró Rutlandban, a bejelentés máris nagy ellenállásba ütközött.

Az építészeti örökségükre és táji adottságaikra nagyon büszke helyiek attól félnek, mindennek búcsút intethetnek, ha bárhova is betelepül a globális lánc a jól ismert emblémájával.

Sőt, mintegy félszázan a helyiek közül össze is álltak és prezentációt készítettek a városi tanács számára, azzal a vezérgondolattal, hogy miért büszkék arra, hogy Rutland az egyetlen megye, ahol nincs McDonald's.

Illusztráció Forrás: AFP/Saul Loeb

Az ugyanakkor biztosnak látszik, hogy még a tágan vett otthonukra nagyon vigyázó helyiek körében sem egységes a gyorsétteremhez való viszonyulás.

A helyi kereskedők, vendéglátósok többsége ellene van a McDonald's beengedésének, és szeretné megtartani a teljes megyét Big Mac-mentes övezetnek. Ahogy fogalmaznak: a turisztikailag rendkívül felkapott Rutlandban épp a különleges minőségű, helyi termelőktől származó és az éttermek konyháira kerülő élelmiszer jelenti az egyik legfontosabb vonzerőt a látogatók számára. Egy gyorsétterem megjelenése a hosszú ideje jól bejáratott étkezési tradíciókon változtatna, arról nem is beszélve, hogy

megnyitná a kaput a többi globális lánc előtt.

Ha pedig más hasonló helyek is megnyílnak a megyében, az tönkreteszi arculatát, és kikezdi a vendéglátósok üzleti eredményeit.

Mások nem ennyire borulátóak.

Helyi lakosok egy része azt mondta, örülnének neki, ha otthonukban is ellátogathatnának néha a McDonald'sba, ezt amúgy is megteszik, ha nagyobb városokban járnak. Egy egész életében ott élő pedig azt mondta, Oakham már rég megváltozott, és nem szabad tartani a további átalakulásoktól. Attól még a város most is igazán remek hely a letelepedésre, hogy már most sem tartanak piknikeket a város közepén, ahogy az történt még régebben.

A polgármestere is azt mondta, inkább támogatja a vállalat megjelenését ott, mivel az frissítést hozhat a helyi gazdaságba, és a település - ahogy fogalmazott - "kiléphet a középkorból", levetkőzheti az álmos kisváros-arculatát.

A városvezető szerint a cég megjelenése akár 65 munkahelyet is teremthet, erre pedig ott is nagy szükség van.

Egy brit kiskereskedelmi kutatóközpont szakértői kommentárja szerint pedig az is indokolja a McDonald's beengedését a városba, hogy nem az óvárosban, a turisztikailag leginkább felkapott helyeken működnének, hanem azoktól távolabb, és hogy céljuk nem elsősorban a helyi vendéglátósokkal való verseny, hanem a turisták kiszolgálása.

Gazdaságilag indokolt a megjelenésük, összegezte az intézet.

Az amerikai vállalatnak nagyjából 1300 étterme van az Egyesült Királyságban. Terjeszkedésük korábban is ütközött már helyiek ellenállásába. Például amikor 1997-ben megjelentek Devonban, az emberek egyszerűen bojkottálták az éttermet, amit végül kilenc év után, kénytelenek voltak bezárni.