Szijjártó Péter elmondta a magyar gazdaság jövőbeli sikereinek kulcsát

SZIJJÁRTÓ Péter
Krynica-Zdrój, 2019. szeptember 4. A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter felszólal a krynicai gazdasági fórum plenáris ülésén 2019. szeptember 4-én. MTI/KKM/Mitko Sztojcsev
Vágólapra másolva!
A magyar gazdaság jövendő sikereinek kulcsát alapvetően az adja, hogy „milyen gyorsan tudunk átállni az új, már digitális világgazdasági rendszerre” – állapította meg Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Intretech Hungary Kft. kapuvári üzemének avatóján.
Vágólapra másolva!

Az Intretech Hungary Kft. 8,8 milliárd forintos beruházása a legmodernebb termelési és termelésirányítási technológiákat hozza Magyarországra. Ebben a gyárban minden a huszonegyedik századot képviseli, itt minden az ipar 4.0 koncepciója alapján történik - mondta a miniszter.

Szijjártó Péter bejelentette: a 8,8 milliárd forintos beruházással megvalósuló új elektronikai gyártóüzem - amelynek első ütemét avatták pénteken - kétszáz új munkahelyet teremt. Ehhez a kormány 1,27 milliárd forintnyi vissza nem térítendő támogatást biztosított.

Zifeng Wei, az Intretech Hungary Kft. alelnöke a beruházást bemutatva elmondta: az ipari park összterülete 76 700 négyzetméter. Az első fázisban egy 7500 négyzetméter hasznos területű üzem épült meg, melyben csúcstechnológiával ellátott automata ültető és összeszerelő gépek segítségével elektronikai alkatrészek és termékek gyártása folyik majd.

Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter Forrás: MTI/KKM/Kkm/Mitko Sztojcsev

A külgazdasági és külügyminiszter hangsúlyozta: az új üzem hozzájárul az elektronikai termelés további növekedéséhez, ami tavaly 11 százalékos volt Magyarországon, és termelési értéke meghaladta az 5000 milliárd forintot. Az idei első fél évben újabb nyolc százalékos növekedés tapasztalható, és már meghaladta a 145 ezret az ágazatban dolgozók száma - tette hozzá.

Kitért arra is, hogy egy termelésorientált gazdaságból egy kutatás-fejlesztési fókusz felé halad a magyar gazdaság. Az elmúlt hat évben folyamatosan nőtt a magyar gazdaság teljesítménye, az idei első félévi 5,1 százalékos GDP-emelkedés pedig a legmagasabb volt az EU-ban.

Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági rendszer nyertesei közé tartozik, öt éve folyamatosan nő a beruházások értéke.

Idén az év első felében 43 nagyberuházás érkezett Magyarországra, melyek összességében 731 milliárd forintnyi értéket képviselnek. Arra is rámutatott, hogy míg Magyarország a lakosság lélekszáma alapján kilencvenkettedik a világon, addig a 34. legnagyobb export teljesítményt tudhatja magáénak.