Letiltotta a Google az őssejt és a génterápiás reklámokat

politics technology science computers Horizontal ILLUSTRATION
A Google neve egy céges ülésen született, és egy elírás is kellett hozzá. A szó eredetileg googolplex akart lenni. Ez a tíz hatványai közül a legnagyobb elnevezett szám. Az ötletet egy diák rosszul írta le, így lett a cég neve Google.
Vágólapra másolva!
Lecsapott a Google a csodagyógyszerekre és betiltotta minden olyan készítmény reklámozását, amelynek pozitív hatásai nem bizonyítottak.
Vágólapra másolva!

A Google nemrég bejelentette, hogy letiltják az összes nem bizonyított orvosi eljárás és gyógyszer reklámozását. Ide tartoznak a kísérleti stádiumban lévő megoldások is, többek között a génterápia és az őssejtkutatás.

illusztráció Forrás: AFP/Alain Jocard

A techvállalat egy hosszú bejegyzésben írt a módosításokról, amely a vártnál sokkal szigorúbb lett, mivel nem csak a gyógyszerekre, hanem több ígéretesnek mutatkozó új eljárásra is vonatkozik.

A Google azonban kiemelte, hogy ezzel nem azt kívánják mutatni a nagyközönség felé, hogy nem hisznek ezekben a technológiákban. Csupán arról van szó, hogy az általuk betiltott orvosságok és megoldások még nagyon korai stádiumban járnak, és jelenleg nem áll rendelkezésre elég tudományos bizonyíték arra, hogy működnek.