Olcsón és tele sztárokkal indul az Apple streaming szolgáltatása

Apple, WWDC, Tim Cook
San Jose, 2019. június 3. Tim Cook, az Apple amerikai számítástechnikai cég vezérigazgatója beszédet mond a vállalat nemzetközi fejlesztői konferenciáján a kaliforniai San Joséban 2019. június 3-án. MTI/EPA/Monica Davey
Vágólapra másolva!
November elsején rajtol el az Apple Tv Plus, a vállalat saját streaming platformja, ráadásul igen kedvező áron, 4,99 dollárért havonta és tartalomban sem lesz hiány.
Vágólapra másolva!

Az Apple belevág a tévézésbe és nagyon úgy tűnik, hogy nem sajnálták a pénzt a saját tartalmak készítésére. Rengeteg sztárt sikerült szerződtetnie a vállalatnak, lesz talk show, gyerekeknek készült műsorok és nagy költségvetésű sorozatok is.

Eddig viszonylag jól titkolta az Apple, hogy milyen saját gyártású tartalmak lesznek elérhető a szolgáltatás november elseji bemutatkozásakor, most viszont végre kiderültek a műsorelemek, valamint az is, hogy csupán 5 dollárba kerül majd egy havi előfizetés.

Ráadásul azok az ügyfelek, akik idén vásárolnak Apple számítógépet, órát vagy telefont, egy évig ingyen férhetnek hozzá az Apple TV Plus névre keresztelt streaming platformhoz.

Sok húzónevet is bejelentett a vállalat, köztük a The Morning Show-t, amelyben Jennifer Aninston, Reese Whiterspoon és Steve Carell játsza majd a főszerepeket. Emellett érkezik Jason Momoa főszereplésével a See című posztapokaliptikus sorozat is, valamint a népszerű Hailee Steinfeld is főszerephez jutott az Emily Dickinson-ról készült sorozatban.

A gyerekekről sem feledkezett meg az Apple, hiszen érkezik a Szezám utca íróitól a Helpsters nevű sorozat. Oprah is kapott saját beszélgetős műsort, amelyben feltörekvő írókkal fog társalogni.

Az összes bejelentett Apple TV Plus sorozatból három rész lesz majd elérhető az induláskor, ezt követően pedig hetente érkeznek az újabb részek, így tehát a Disney után az Apple is ezt az utat választja, de a Netflix is egyre inkább kezd áttérni a klasszikus sugárzásra.

A TV Plus egymilliárd dolláros kezdeti büdzsével indult, ezt viszont gyorsan 6 milliárd dollárra emelte a vállalat és ez is jól jelzi, hogy elkötelezettek a streaming piac mellett. Érdekesség, hogy a Netflix-nek évekbe telt, mire sikerült elérnie, hogy éves szinten 6 milliárd dollárt költsön saját tartalmakra.

A tőzsdét is felkavarta az Apple TV Plus vártnál ambiciózusabb bejelentése és az olcsó havidíj, hiszen a szakértők többsége a 4,99-es ár dupláját prognosztizálta. A Roku részvényének árfolyama 12 százalékot zuhant, a Netflix 3,2 százalékot és a Disney is 3 százalékot gyengült. A Roku az Apple-höz hasonlóan médiaboxot értékesít, ezért ők sokkal jobban megérezték az új platform indulásának hullámait.

A szolgáltatás Magyarországon 1890 forintos havidíjért lesz elérhető novembertől. Egy előfizetést hat ember használhat, a tartalmak pedig bármikor letölthetőek és online is megtekinthetőek a vállalat szerint.