A bankok számára a technológiai újítások bevezetése a siker kulcsa

Hegedüs Éva, a Gránit Bank vezérigazgatója a bank központjában Budapesten 2014. október 2-án
Hegedüs Éva, a Gránit Bank vezérigazgatója a bank központjában Budapesten 2014. október 2-án
Vágólapra másolva!
A napokban rendezték meg a közgazdász szakma legjelentősebb éves konferenciáját, amelynek a fenntarthatóság és a klímaváltozás által okozott gazdasági, nemzetgazdasági és társadalmi kihívások adták a központi témáját. Az idén 125 éves Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) által szervezett 57. Közgazdász-vándorgyűlésnek a Nyíregyházi Egyetem adott otthont. A rendezvény alkalmából Hegedüs Évával, az MKT főtitkárával, a GRÁNIT Bank Zrt. elnök-vezérigazgatójával a vándorgyűlésről, a szakmai szervezet múltjáról, illetve a bankszakma helyzetéről, jövőjéről, valamint a GRÁNIT Bank elmúlt időszakban elért eredményeiről beszélgettünk.
Vágólapra másolva!

- A Közgazdász-vándorgyűlés résztvevőjeként magam is tapasztaltam, hogy számtalan területet öleltek fel a szakmai előadások, panelbeszélgetések, amelyeket végig nagyon komoly érdeklődés kísért.

- A célunk az, hogy a vándorgyűlés résztvevői a lehető legszélesebb spektrumon kapjanak képet a világgazdasági trendekről, kihívásokról, a magyar gazdaság előtt álló feladatokról, és lehetőséget szerettünk volna biztosítani a különböző vélemények megjelenésének is, hogy a vitának is teret engedve, de egymás véleményét tisztelve csiszolódhasson a világlátásunk.

valamint követhette figyelemmel az MNB elnökhelyettese, a közgazdasági és informatikai szakma kiválóságai, akadémikusok, tudósok, egyetemi tanárok, kutatók, kormányzati tisztségviselők, olimpiai bajnokok, vállalatvezetők és bankárok által elmondottakat. A nyitó és záró ülésen elhangzott előadások mellett, a több mint száz előadó a rendezvény központi témái mellett olyan kérdéseket jártak körbe, mint

Ez utóbbihoz kapcsolódóan érdemes emlékezni arra, hogy a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház idén ugyanúgy 125 esztendős, mint a Magyar Közgazdasági Társaság. Ráadásul annak idején, 1935. november 10-én éppen Nyíregyházán rendezték meg az MKT első vidéki rendezvényét – tulajdonképpen a mai vándorgyűlések ősét –, amit a Nyírvidék újság a következő szalagcímmel harangozott be: „A pénz tudósai jönnek ma Nyíregyházára".

Hegedüs Éva, a GRÁNIT Bank elnök-vezérigazgatója Fotó: Szabó Gábor - Origo

- Az egyik legnagyobb érdeklődéssel kísért szekcióülésen a sokakat érintő bankpiacról esett szó, ahol az utóbbi időben változni látszik a világ, hiszen új irányokból érkező versenytársakkal kell megküzdeniük a hagyományos pénzintézeteknek. Hogyan látja ezeket a kihívásokat, illetve milyen változásokat idézhetnek elő a szektor működésében?

- A bankok mindig is versenyeztek egymással, de az utóbbi évtizedben két újabb kihívóra is érdemes odafigyelni.

Az új fintech cégek természetesen a legújabb technológiai újításokat adaptálják, és működésüket a rájuk vonatkozó, a bankokhoz képest egyszerűbb szabályok is segítik, de személy szerint nem hiszem, hogy ma komolyan veszélyeztetnék a jóval komplexebb szolgáltatást nyújtó bankokat.

A bankszektor két irányból kapott új kihívókat Fotó: Szabó Gábor - Origo

Mind a két csoport ráadásul szabályozói előnyt is élvez a bankokhoz képest, amely asszimetriát szerintem a jövőben indokolt lenne mérsékelni. Ezen körülmények ellenére az ügyfelek mégis inkább a bankokban bíznak, és a bankszektornak ez az előnye, nemzetközi felmérések szerint is tetemes a kihívókhoz képest. A bankok eredményes működésének egyik legfontosabb feltétele a bizalom, amelynek hiányában nem igazán tudják a technológiai cégek kiszorítani a bankokat – kivéve persze, ha ők maguk is banki licencet kérnek, de akkor már rájuk is a rendkívül szigorú tőke- és egyéb szabályozói követelmények lesznek érvényesek.

Ennek érdekében mi is létrehoztunk saját fintech céget, a GB Solutions Kft.-t. A GRÁNIT Bank tehát törekszik az élen járni az innovációban, és elsők között implementálni a legújabb technológiai változásokat a pénzügyi szolgáltatások területén.

A GRÁNIT Bank az elmúlt időszakban számos új megoldást vezetett be az ügyfélélmény növelésére Fotó: Szabó Gábor - Origo

- Említette, hogy a bankszektorban tapasztalható kihívásoknak a GRÁNIT Bank is szeretne megfelelni. Milyen lépéseket tesznek abba az irányba, hogy megteremtsék a jövő bankját?

- A GRÁNIT Bank a digitális fókusz megteremtésével a kezdetektől arra törekszik, hogy a technológiai fejlődés adta lehetőségeket az ügyfelek javára fordítsa.

A személyességet azonban nem csak a fiókban lehet biztosítani, hanem a digitális technológiák adaptálásával, felhasználásával is. Nagyon jó döntésnek bizonyult, hogy hét évvel ezelőtt, a GRÁNIT Bankban felismertük: a VideóBank-szolgáltatás biztosítja a személyes, testreszabott kiszolgálást, de sokkal egyszerűbben, az ügyfél számára jelentősen kényelmesebben, mintha fiókba kellene járni, utazni, ráadásul ezzel a bank fajlagos költségszintje is alacsonyabb. A jövőbeni fejlesztési irányokról azt tudom mondani, hogy szélesíteni fogjuk a VideóBankon elérhető szolgáltatásaink körét, amely rövidíti az ügyintézési időket, és a jelenleginél is nagyobb ügyfélélményt fog nyújtani.

részben központi adatbázisokhoz való hozzáféréssel, részben jogszabályi változásokkal.

A GRÁNIT Bank megalapítása óta jelentős mértékben növelte a mérlegfőösszegét Fotó: Szabó Gábor - Origo

- Az ön által vezetett GRÁNIT Bank, amely a „legfiatalabb" banknak számít a hazai piacon, egyre komolyabb eredményeket ér el. Hogyan jellemezné a bank jelenlegi helyzetét?

- A GRÁNIT Bank mérlegfőösszege 2019 június végén elérte a 360 milliárd forintot, amely éves átlagban 54 százalékos növekedést jelent a 2010 májusi indulás óta. Az első fél évben a vállalatoknak 53 százalékkal több hitelt folyósítottunk, és 30 százalékkal több lakossági ügyfél részére nyitottunk számlát az előző év azonos időszakához képest, miközben a lakossági számlanyitások több mint 60 százaléka online módon, fiókba történő bejárás nélkül történt. Ezzel együtt az eredmény is a tervezett felett alakult.

Egy mondatban összefoglalva: a GRÁNIT Bank, digitális középbankként folyamatos innovációkkal az ügyfelek számára a pénzügyek intézését ebben az évben is egyszerűbbé, kényelmesebbé tette.