Csak most válik igazán izgalmassá az arany jövője

arany, aranyrúd, illusztráció
Vágólapra másolva!
A következő időszakban komoly emelkedés előtt állhat az arany, még úgy is, hogy rövidtávon a nemesfém árának csökkenése várható – derül ki az elmúlt napokban megjelent elemzői véleményekből. Úgy tűnik, napjainkban az arany az egyik legizgalmasabb befektetési eszköz.
Vágólapra másolva!

Hosszabb távon komoly emelkedés előtt állhat az arany árfolyama, ahogy a világ nagy jegybankjai újra kamatot csökkentenek – mondta a veterán befektető, Mark Mobius.

A szakember meglátása szerint a fizikai arany nagy felfutás előtt állhat a pénzkínálat megemelkedése miatt.

Ahogy ugyanis a központi bankok lazítanak a politikájukon, tőkét pumpálnak a pénzügyi rendszerbe annak érdekében, hogy élénkítsék a gazdaságaikat.

Mobius a CNBC-nek nyilatkozva azt tanácsolta a befektetőknek, hogy 10 százaléknyi fizikai aranyat tartsanak a portfólióikban, a többit pedig fektessék osztalékot fizető részvényekbe. Különösen akkor, ha a dollár árfolyama csökken.

Jön a hullámvasút?

Kiemelte, a jelenlegi tendencia alapján a nemzetközi devizák gyengülésére lehet számítani, különösen azért, mert az amerikai gazdaságnak ma nem áll érdekében az erős fizetőeszköz. Ennek következtében pedig végső soron más devizák is gyengülni fognak majd. A gyengébb dollár pedig általában drágább aranyhoz vezet. Mobius szerint egyre több befektető fog ráeszmélni arra, hogy jobban jár az arannyal – mint biztonságos menedékkel –, mint a devizákkal.

Mark Mobius szerint is felfutás előtt áll az arany Forrás: AFP

Hasonló eredményre jutott a MarketWatch elemzője, Mark Hulbert is. A szakember által készített aranypiaci hangulatindex (HGNSI) ugyanis arra utal, hogy az aranybefektetők egyre lendületesebben kezdtek el vásárolni. Fontos azonban, hogy

Hulbert historikus elemzése szerint rövidtávon az arany árának csökkenését vetíti előre a hangulatindex mozgása.

Vagyis bár sokan fogadnak az arany árfolyamának hosszabb távú emelkedésére, nem volna meglepő, hogy a következő negyedévben a nemesfém komolyabb gyengüléseket mutatna, mielőtt felpattan.

A jegybankok is bevásárolnak

Mindeközben az is jól látszik, hogy a világ központi bankjai felől is nő az aranykereslet, ahogy fokozódnak a makrogazdasági bizonytalanságok. Az idei első félévben a jegybankok 374 tonna aranyat vásároltak. Ez a legnagyobb első féléves nettó emelkedés volt legalább 2000 óta.

Mobius ennek kapcsán kiemelte, a központi bankok mélyen belül hisznek az aranyban, de ezt nem igazán szeretik hangsúlyozni, mivel nem áll módjukban létrehozni új fizetőeszközt. Ezzel a véleménnyel cseng össze a World Gold Council jelentése is, amely szerint

a jegybankok tervezett aranyvásárlásainak elsődleges oka, hogy a devizatartalékok egyre nagyobb gazdasági kockázattal bírnak.

A felmérés szerint a feltörekvő piacokon a jegybankok 40 százaléka gondolja úgy, hogy a nemzetközi monetáris rendszer változásai miatt igen fontos, hogy aranyat tartalékoljanak.

Rövidtávon akár még csökkenhet is az arany ára Forrás: Shutterstock

A jegybankok körében azonban különösen érdekes a kínai központi bank helyzete. Kína ugyanis december óta nyolc egymást követő hónapban növelte az aranytartalékait, és júliusban újabb 10 tonnát vásárolt. Mobius hangsúlyozta, Kína egyébként is jelentős aranykitermelő, és ezzel együtt hatalmas mennyiségben vásárol.

Ráadásul senki nem is tudja egész pontosan, mennyi tartalékkal rendelkezik a világ második legnagyobb gazdasága.

Az pedig csak még tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a Reuters értesülései szerint Peking az elmúlt időszakban részlegesen feloldotta az aranyimportra vonatkozó korlátázásokat.

Közép-európai idő szerint hétfő kora délután az arany árfolyama némi emelkedés mellett unciánként 1520 dolláron állt.