Csökkenő bevételek miatt profitfigyelmeztetést adott ki a Starbucks

népszerű márkák galéria, starbucks
The logo of American coffee company and coffeehouse chain Starbucks is seen in Munich. (Photo by Alexander Pohl/NurPhoto)
Vágólapra másolva!
Az amerikai Starbucks a Goldman Sachs konferenciáján elmondta, hogy október elsejétől kezdődő 2020-as fiskális évben tíz százalékkal kevesebb bevételre számít – összegzi az ABC News.
Vágólapra másolva!

A bejelentés után 3,5 százalékkal estek a vállalat részvényei. A cég korábbi 2020-ra vonatkozó pénzügyi kilátásában még 13 százalékos növekedést prognosztizált.

Illusztráció Forrás: AFP/NurPhoto/Alexander Pohl

A FactSet által megkérdezett Wall Street-i elemzők 10,6 százalékos növekedést vártak a cégtől.

A Starbucks szerint a változást két dolog okozta: az egyik a gyorsított részvény-visszavásárlás, amelynek során júniusig 2 milliárd dollár értékű saját részvényt vett vissza a cég, valamint az adókedvezmények, amelyek 2019-ben jelentősen növelték a bevételt.

Illusztráció Forrás: NurPhoto/Mairo Cinquetti/NurPhoto/Mairo Cinquetti

A cég továbbá megismételte a 2019-re vonatkozó, júliusban már ismertetett előrejelzést: a társaság részvényenként 2,8 és 2,82 dolláros (830 és 836 forint) bevétellel számol, ez 16 százalékkal több, mint 2018-ban volt.

A Starbucks pénzügyi igazgatója szerint a Seattle-i központú cég meg fog felelni a részvényesi elvárásoknak.