A jövő évtől pluszmunka vár a magyar exportőrökre

Kinek a zsebét húzza a gazdasági küszködés? cikkhez, házi költségvetés, számlák, számológép
Vágólapra másolva!
Négy hónap múlva, azaz 2020. január 1-én átalakul az Európai Unió áfaszabályozása. A Quick Fixes néven futó reform egyebek mellett a vevői adószámokkal kapcsolatos szabályokon is változtat. Fel kell készülni arra, hogy a magyar vállalkozások külföldi ügyleteik után a jövő év elejétől csak némi pluszmunka elvégzése árán számlázhatnak adómentesen - hívja fel a figyelmet a Deloitte.
Vágólapra másolva!

A reform miatt két plusz előírással egészül ki az unión belüli termékügyletek szabályozása. Egyrészt

2020. január 1-től az Európai Unión belül csak úgy lehet bármilyen terméket vagy szolgáltatást eladni az eladó oldalán alkalmazott adómentesség mellett, ha a másik tagállamban tevékenykedő vevő megadja az eladónak a közösségi adószámát.

Ezen felül az adómentesség törvényi feltételévé válik az Összesített Nyilatkozat megfelelő benyújtása is.

„A fenti követelmények teljesülését az adóhatóságok az adómentesség elfogadhatóságának vizsgálata során eddig is figyelembe vették."

- figyelmeztet Schütt Attila, a Deloitte adóosztályának menedzsere.

A jövőben ugyanis a cégeknek elvileg folyamatosan ellenőrizniük kell, hogy üzleti partnereik adószáma az értékesítés időpontjában érvényes-e.

Az adómentes számlázás más európai uniós tagállam adóalanya felé csak úgy lehetséges majd 2020-tól, ha az eladó dokumentáltan leellenőrzi a vevő közösségi adószámát Forrás: AFP

„Egy esetleges adóellenőrzés során az adóhatóság előreláthatólag nagyobb hangsúlyt helyez majd annak vizsgálatára, hogy az adózó hitelt érdemlő módon tudja-e bizonyítani az adószám ellenőrzésének megtörténtét" – mutatott rá dr. Schütt Attila.

Az adózók az Európai Bizottság által működtetett úgynevezett VIES adatbázis segítségével teljesíthetik adószám ellenőrzési kötelezettségüket. „A folyamatos ellenőrzési és dokumentációs kényszer miatt

valamint a lekérdezések tényének és idejének hiteles dokumentálását" – tette hozzá dr. Tancsa Zoltán, a Deloitte adóosztályának partnere.

A termékek nemzetközi kereskedelmével kapcsolatos változásokról a quickfix.deloitte.hu weboldalon olvashat bővebben.