Itt az első becslés arról, mekkora kárt okozhat Dorian

dorian
Az amerikai Országos Repülésügyi és Űrkutatási Hivatal, a NASA által közreadott, a Föld körül keringő Nemzetközi Űrállomáson szolgálatot teljesítő Nick Hague amerikai űrhajós felvétele a Dorian névre keresztelt trópusi viharról az Atlanti-óceán felett 2019. szeptember 2-án
Vágólapra másolva!
Minden idők második legerősebb atlanti viharaként rögzíthetik a most a Bahamákon pusztító Doriant. A hurrikán már több halálos áldozatot követelt, és most megérkezett az első becslés arra is, mekkora kárt okozhat a térségben. Ijesztő összegekre készülhetnek a biztosítók.
Vágólapra másolva!

Hármas fokozatúra csökkent a karibi térségen végighaladó Dorian hurrikán ereje helyi idő szerint keddre virradóra, de a vihar szinte nem mozdul a Bahamákról. A hurrikánt jelenleg óránkénti 200 kilométeres széllökések kísérik, míg egy nappal ezelőtt, amikor a legmagasabb, 5-ös fokozatú volt a vihar, óránként 285-300 kilométeres sebességű volt a szél.

A miami székhelyű Országos Hurrikán Központ legfrissebb tájékoztatása szerint a hurrikán pillanatnyilag "mozdulatlanul áll" az eddig a legsúlyosabb károkat elszenvedő Grand Bahama szigetétől északra. A vihar középpontja nagyjából 50 kilométerre lehet a Grand Bahama központi városától, Freeporttól.

Szakértők szerint azonban a Floridában élők még mindig nem lélegezhetnek fel, mert egy hármas erősségi fokozatba sorolt vihar is hatalmas pusztításra képes.

A Dorian helyi idő szerint kedd este már "veszélyes közelségbe" kerülhet Florida keleti partjaihoz. Florida, Georgia, illetve Észak- és Dél-Karolina államokban több millió ember költözött ki ideiglenesen otthonából a közelgő vihar miatt.

Az amerikai Országos Repülésügyi és Űrkutatási Hivatal, a NASA által közreadott, a Föld körül keringő Nemzetközi Űrállomáson szolgálatot teljesítő Nick Hague amerikai űrhajós felvétele a Dorian névre keresztelt trópusi viharról az Atlanti-óceán felett 2019. szeptember 2-án Forrás: MTI/EPA/NASA/-

Hétfő estig öt halálos áldozatról érkezett jelentés a Bahama-szigetekről. Több ember megsérült, őket helikopterekkel mentették ki. A mentési munkálatokat hétfőn a zord idő miatt le kellett állítani, de kedden reggel tovább folytatják munkájukat a mentőcsapatok.

A Dorian okozta pusztítás mértékét egyelőre felmérni sem tudják pontosan. Az erős szél vasárnap óta villanypóznákat döntött ki, lakóházak tetőszerkezetét rongálta meg, és a településeket több helyen elöntötte a víz. Becslés azonban már készült arra, mekkora kárértéket várhatnak a biztosítók, írja a Reuters.

Az amerikai parti őrség által közreadott kép a Dorian névre keresztelt trópusi vihar által okozott pusztításról a Bahamákon lévő Marsh Harbourban 2019. szeptember 2-án Forrás: MTI/EPA/Amerikai parti őrség/Charly Hengen

Az UBS elemzői aktualizálták modelljüket. Eszerint a potenciális veszteség, amire a biztosítók szerződései fedezetet nyújthatnak, 5 és 40 milliárd dollár közé eshet. Ennek alapján, az előrejelzésük szerint

a társaságoknak 25 milliárd dollárjukba - mintegy 7500 milliárd forint - kerülhet majd a Dorian pusztítása.

Ez jelentős emelkedés a korábbi, 15 milliárd dolláros előrejelzéshez képest.

Az elemzők szerint egyébként, a 2019-es természeti katasztrófák mintegy 70 milliárd dolláros kárt okoznak, ami minden bizonnyal a biztosítási díjak emelkedéséhez vezet.

A társaságoknak 2017 volt a legrosszabb évük, amikor a hurrikánok, földrengések, erdőtüzek miatt mintegy 135 milliárd dollárt kellett kifizetniük. 2018-ban ennél kis mértékben alacsonyabb volt a végszámla.