Könnyebb dolgozót találni, ha a fizetést feltüntetik az álláshirdetésben

építkezés, , földmérő, tégla, betonozás, bukósisak, munkagép
Vágólapra másolva!
Szembeszökő kettősség jellemzi a hazai álláshirdetéseket. Egyértelmű trendnek látszik, hogy ahol feltüntetik a fizetést, jóval magasabb a jelentkezők száma. Ehhez képest az első félévben a feladott álláshirdetések csupán 8 százaléka tartalmazta az adott pozícióra szóló jövedelmet és juttatásokat. Igaz ez is számottevő előrelépés az elmúlt év első félévéhez képest.
Vágólapra másolva!

Egyértelmű tendencia rajzolódott ki a hazai munkaerőpiacon:

a bérmegjelöléssel megjelenő álláshirdetések esetében sokkal magasabb a jelentkezők száma.

Nem is akármennyivel. A Profession.hu adatbázisa szerint 2019 első félévében a kékgalléros szakmák esetében a többlet 22 százalék, míg a fehérgalléros állások esetében ez eléri a 75 százalékot.

Miközben a jövedelem ismertetésének pozitív hozadéka egyértelmű,

a munkáltatók a feladott munkaerő keresések csupán 8 százalékánál tették közzé a bért és a juttatásokat.

Ez ugyan csekély aránynak mondható, ám mégis érdemi növekedés 2018 első félévéhez képest, amikor is ez a mutató csupán 6 százalék volt.

A Profession.hu adatai szerint jellemzően a kékgalléros hirdetéseknél adnak meg bért a vállalatok. Utóbbiak közül is elsősorban a szakmunka, a fizikai munka, az értékesítés és az adminisztrációs területek azok, ahol ez a leginkább jellemző.

A fizikai munka az egyik olyan jellemző szakterület, ahol a bért megjelenítik az álláshirdetésekben a munkáltatók Forrás: Shutterstock

A közzétett hirdetések alapján az átlagos bér is kirajzolódik: a kékgalléros állások esetében az átlagosan kínált nettó havi fizetés 207 ezer forint. A legmagasabb nettó bért pedig a szakácsoknak és a gépjárművezetőknek kínálták. A fehérgallérosok esetében az átlagos nettó havi bér 272 ezer forint, amihez hozzátartozik, hogy esetükben jóval nagyobb a szórás.

Ebben a kategóriában a legmagasabb fizetést adatbázis-szakértőknek és üzletfejlesztőknek ajánlottak.

Az állásportál azt is vizsgálta, hogy a fizetések mellett milyen egyéb juttatások jelentek meg az álláshirdetésekben.

Összességében még mindig a cafeteria-elemeket részletezik leginkább a munkáltatók.

A hirdetések felében van erre utalás, ez 4 százalékos csökkenést jelent 2018 első félévével összevetve. Ezt követően a bónuszok, a tréningeken való részvétel támogatása és a telefon biztosítása lelhető fel a legnagyobb arányban az álláshirdetésekben. Az olyan munkaerő keresések száma, ahol ezeket közlik egyaránt 3-3 százalékra emelkedett az elmúlt év első hat hónapjához hasonlítva.