Egyre gyakoribbak a furcsa tűzesetek amerikai áruházakban

Tesla
A view shows flags at the US automotive and energy company Tesla showroom and service center in Amsterdam on October 14, 2018. (Photo by Emmanuel DUNAND / AFP)
Vágólapra másolva!
A Walmart nevű amerikai kiskereskedelmi lánc beperelte a Teslát, mivel az Elon Musk cége által gyártott napelemek már hét különböző alkalommal gyulladtak ki az áruházaik tetején.
Vágólapra másolva!

A Walmart a Teslát azzal vádolja, hogy felrúgták a két cég által kötött szerződésben foglaltakat, valamint hanyagul jártak el a napelemek gyártása és felszerelése során, illetve nem tartották be az ipari előírásokat sem.

A Walmart arra szólította fel Elon Musk vállalatát, hogy kezdjék meg a napelemek eltávolítását mintegy 240 üzletük tetőszerkezetéről, valamint fizessék ki a Walmart által elszenvedett károkat.

A New York államban benyújtott dokumentum szerint 2018 novembere óta már hét alkalommal gyulladtak ki a Tesla napelemei. Ennek következtében több anyagi kár is keletkezett, valamint minden alkalommal evakuálni kellett az áruházakat.

Forrás: AFP/Emmanuel Dunand

A vádak szerint a Tesla ugyan rendszeresen vizsgálta a napelemek állapotát, azonban olyan embereket küldtek az ellenőrzésre, akiknek nem volt meg a kellő szakmai tudásuk és tapasztalatuk ezen a téren, emiatt pedig nem tudták hiánytalanul ellátni munkájukat. Pedig a Walmart szerint sok esetben már puszta szemmel is láthatóak voltak a meghibásodások.