Hét szabadidőpark létesül a fővárosban, mutatjuk, hol

macis játszótér
Vágólapra másolva!
Hét helyszínen újulnak meg a főváros zöldterületei, illetve játszóterei, amelyek többek között sport- és rekreációs funkciókkal bővülnek - közölte a Főkert Zrt. Egyebek között vezeték nélküli internetet sugározó okos oszlop, a megfelelő UV-védelem érdekében UV-kijelző és applikációval nyitható öltözőszekrény is lesz a főváros hét új, illetve megújuló családi szabadidőparkjában.
Vágólapra másolva!

A 2,1 milliárd forintos fejlesztés célja, hogy a fővárosiak megújult környezetben, minél aktívabban tölthessék el szabadidejüket, illetve az új parkokban a család minden tagja megtalálja az aktív kikapcsolódás lehetőségét.

A "Budapest 2019 - Európa sportfővárosa" programsorozat keretében hét új családi szabadidőparkot alakítanak ki a fővárosban:

az I. kerületben a Tabánban, az óbudai Hajógyári-szigeten, a VIII. kerületi II. János Pál pápa téren, a XI. kerületben a Függetlenségi parkban, az Egyetemisták parkjában és a gazdagréti Kaptató sétányon, valamint Csepelen a Csillagtelepen.

A Főkert közlése szerint a parkokban kültéri edzőeszközök, sportpályák, futókörök, játékok, valamint pihenő- és közösségi terek egyaránt helyet kapnak, ezeket egészítik ki közvilágítási és információs rendszerek, utcabútorok, ivókutak, valamint wifi-vel, UV-sugárzásmérővel és fényforrással felszerelt okos oszlopok.

Fotónk csupán illusztráció Forrás: Pilisi Parkerdő Zrt./ Budai Polgár

A projekt keretében több tízezer fát, cserjét, valamint évelő dísznövényt ültetnek, de a szakemberek gondoskodnak a faápolásról, valamint az út- és járdafelületek megújításáról is.

A munkálatok augusztus első napjaiban kezdődtek meg,

a tervek szerint szeptember közepétől vehetik birtokba az első felújított parkokat a budapestiek.