Mire figyeljünk, ha külföldön használjuk a bankkártyánkat?

bankkártya, fiatal, fiatalok
Woman paying with a credit card on a table in a restaurant
Vágólapra másolva!
Elegendő egyetlen bankkártya egy egyhetes külföldi nyaraláshoz? – Ami az anyagiakat illeti, igen. Egyre többen döntenek úgy, hogy készpénz helyett kizárólag kártyájukat használják külföldön is. Ezekre érdemes odafigyelni, hogy a vakáció alatt is biztonságban tudjuk a pénzünket.
Vágólapra másolva!

Ha nyár, akkor utazás. A magyarok nagyjából kétszáz milliárd forintot költenek ilyenkor határon túli vakációik alkalmával, amelynek egyre nagyobb részét bankkártyával rendezik. A Sberbank adatai alapján

2017-hez képest tavaly 20-30 százalékkal nőtt a magyarok külföldi bankkártyás költése mind a tranzakciószám, mind az érték tekintetében,

ebből arra következtethetünk, hogy egyre több honfitársunk tekinti a bankkártyáját az elsődleges fizetőeszköznek utazásai során.

A bank adatai szerint a legtöbben Horvátországban, Németországban és Ausztriában indítottak tranzakciót tavaly, de már a legtöbb országban kényelmesen és biztonságosan elérhető a bankkártyás fizetés a külföldi nyaralók számára is. Ahhoz, hogy felhőtlenül élvezhessük a pihenést, érdemes azonban néhány óvintézkedést megtennünk, hiszen egy be nem kalkulált többletköltség, technikai probléma vagy elhagyott kártya beárnyékolhatja a vakációnkat. A Sberbank szakértői szerint ezekre érdemes odafigyelni, hogy gondtalan legyen a nyaralás.

Rejtett költségek

Autóbérlés, szállásfoglalás – ezek olyan nagyobb költségek, amelyeknél mindenképp fontos az előre tervezés. Éppen ezért érdemes még az utazás előtt érdeklődnünk a leendő szállásadónál, autóbérlőnél az esedékes fizetési feltételekről, hiszen

számos helyen például kauciót számolnak fel, ami alaposan leterhelheti a családi büdzsét.

Vásárlási limit

Mindenképpen érdemes vásárlási és pénzfelvételi limitet is állítanunk a kártyánkon kiutazás előtt, hogy elkerüljük az esetleges kellemetlenségeket. Ha ez mégis elmaradna, egy néhány perces telefonos ügyintézéssel bárhonnan pótolhatjuk, vagy akár módosíthatjuk is, ha a helyszínen mégis nagyobb összegre lenne szükségünk.

Kártyaelfogadó helyek

Akármennyire is törekszünk a készpénzmentességre,

valamennyi helyi valuta mégis legyen nálunk, hiszen bármikor előfordulhat, hogy egy szolgáltatás igénybevételekor nincs lehetőség kártyás fizetésre.

Amennyiben véletlenül még sincs nálunk elegendő bankjegy, akkor sem kell kétségbeesni. A közhiedelemmel ellentétben már meglehetősen kedvező feltételek és díjak mellett vehetünk fel készpénzt külföldi ATM-ből. A Sberbank adatai szerint még mindig kevesen használják a helyi ATM-eket, a magyarok külföldi kártyahasználatnak csupán 10 százalékát teszik ki ezek a tranzakciók, pedig nem feltétlenül járunk rosszabbul, mint a hazai valutaváltással. A külföldi pénzfelvétel tarifája bankonként eltérő lehet, ezért utazás előtt érdemes alaposan utánajárni, hogy milyen költségei vannak bankunknál a devizaváltásnak valamint az ATM használatnak, majd ezek mentén mérlegelni, hogy a valutaváltással vagy a készpénzfelvétellel járunk-e jobban.

Ha az utóbbit választjuk, többnyire – nemzetközi bankhálózat esetén – érdemes a saját bankunk ATM hálózatát előnybe részesíteni, vagy ennek hiányában valamelyik nagyobb bank automatáját. A biztonságosabb és kényelmesebb fizetés érdekében a Sberbank például díjvisszatérítési akciót hirdetett a nyári időszakra a külföldi készpénzfelvételhez kapcsolódóan, melynek köszönhetően a Sberbank ügyfeleket nem terheli a készpénzfelvétel díja külföldön.

Külföldön még jobban ügyeljünk bankkártyánk biztonságára, mint idehaza, mert az eltérő szokások és a nehezebb reklamáció sok pénzünkbe kerülhet, ha óvatlanok vagyunk Forrás: Photononstop/Eric Audras

Felmerülő esetleges többletköltségek

Ugyan a kártyás vásárlás minden esetben ingyenes,

de ha választhatunk az elfogadó terminálon, hogy helyi valutában vagy forintban fizessünk, inkább a helyi valutát érdemes választani.

Ilyen esetben a bankunk a saját kedvezőbb deviza eladási árfolyamán váltja át majd a vásárlás összegét - a költési devizanemét figyelembe véve, kártyatársaságoktól függően leggyakoribb esetben euró, vagy dollár átváltást követően.

Utazási célunk és időtartamának jelentése bankunk felé

Kevesen tudják, hogy indulás előtt érdemes bankjuk telefonos ügyfélszolgálatán, vagy bankfiókjában utazási céljukat és időtartamát előre jelezni, főleg távolabbi, tengerentúli úti cél választása esetén.

– mondta el Lengyel Zoltán, a Sberbank Marketing, PR és Digitális területének vezetője.

Bár előfordulhat, hogy plusz költséget jelenthet, feltétlenül fogadjuk a bankunkból jövő hívásokat utazásunk alatt, mert lehetséges, hogy banki kapcsolattartónk egy adott költést szeretne validáltatni velünk. Fontos, hogy egyik banki dolgozó, vagy kereskedő sem kérheti sem telefonban, sem személyesen az ügyfél PIN kódját azonosítás céljából, így azt soha ne adjuk ki.

+1 Ügyeljünk adataink biztonságára

Külföldi nyaraláskor is tartsuk szem előtt adataink biztonságát.

Ne tartsuk a kártyánk mellett a PIN kódunkat, és ha tehetjük, fizetéskor se adjuk ki a kezünkből a kártyánkat.

Ha van rá mód, fizessünk érintéses fizetéssel. Emellett mindig tartsuk magunknál bankunk elérhetőségét, hogy azonnal kapcsolatba tudjunk velük lépni, bármilyen problémát tapasztalunk.