A magyar kisvállalkozások szinte sohasem állnak le

startup, korai fázisú vállalkozás
Vágólapra másolva!
A hazai vállalkozásokra szinte egyáltalán nem jellemző az időszakos leállás. Ha mégis beiktatnak egy kis szünetet, az jellemzően maximum egy hétig tart, és többnyire az egész céget érinti. A leállás időszaka összefügghet a dolgozók szabadságolásával, ugyanis a munkavállalók és a cégek is leginkább júliusban és augusztusban mennek nyaralni. Tízből kilenc cég azonban leállás nélkül oldja meg a nyári szabadságolást – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi eredményéből.
Vágólapra másolva!

Az természetes, hogy a munkavállalók szabadságra mennek, de mi a helyzet a cégekkel? A K&H kkv bizalmi index kutatásból kiderül, hogy

az időszakos leállás jelenleg nem annyira elterjedt a hazai cégek körében,

hiszen mindössze minden tizedik vállalkozás nyilatkozott arról, hogy több évre visszamenőleg rendszeresen beiktat szünetet a cég működésébe. Ezzel szemben a túlnyomó többségnél (82 százalék) még nem volt erre példa, sőt, a jövőbeni tervek között sem szerepel, hogy valamilyen ok – például karbantartás vagy egységes szabadságolás – miatt bizonyos időre leállna a cég.

A kutatás rávilágít arra is, hogy azon vállalkozások, amelyeknél volt már leállás, leginkább az jellemző, hogy olyankor az egész cég bezár (67 százalék). A leállások hossza jellemzően maximum egy hét (43 százalék), de a cégek egy része (14 százalék) egy teljes hónapos szünetet is beiktat.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

Ha megnézzük az egyes hónapokat, az látszik, hogy elsősorban júliusban és augusztusban „nyaralnak" a cégek, illetve a téli ünnepek idején, azaz decemberben találkozhatunk még időszakos leállással.

A kutatásból kiderül, hogy az időszakos leállás nagymértékben összefügghet a cég dolgozóinak szabadságával, ugyanis

a munkatársak túlnyomó része nyáron, azon belül is a főszezonban, azaz júliusban és augusztusban megy hosszabb időre nyaralni.

Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a cégek túlnyomó többsége (89 százalék) leállás nélkül igyekszik megoldani a nyári szabadságolásokat, mert feltehetően nem engedhetik meg maguknak az üzletfolytonosság megszakítását.

A szabadságolást tekintve a június és a december még a legkedveltebb hónapok, míg a legkevésbé felkapott időszak a március, április és a november. Ez utóbbi hátterében feltehetően az áll, hogy ezekben a hónapokban mindig meg van az esély egy-egy hosszú hétvégére a nemzeti vagy szezonális ünnepeknek köszönhetően, amelyek kellemes felüdülést jelentenek a dolgos hétköznapokban.