Áttörés: lehet, hogy megtalálták az ebola gyógyszerét

ebola, Kongói Demokratikus Köztársaság
Health workers treat an unconfirmed Ebola patient, inside a MSF (Doctors Without Borders) supported Ebola Treatment Centre (ETC) on November 3, 2018 in Butembo, Democratic Republic of the Congo. - The death toll from an Ebola outbreak in eastern Democratic Republic of Congo has risen to more than 200, the health ministry said on November 10, 2018. (Photo by John WESSELS / AFP)
Vágólapra másolva!
90 százalékot elérő gyógyulási rátát regisztráltak azon ebolás páciensek körében, akiknél a betegség korai stádiumában elkezdték a terápiás kezelést két, egyelőre kísérleti fázisban lévő készítménnyel. Amerikai sajtóhírekből kiderül, hogy ezt az eredményt a mostani járványt kezelő szakemberek rendkívülinek tartják, mert erősítheti annak reményét, hogy végre sikerül megfékezni az egyelőre alattomosan és nagyon gyorsan terjedő vírus okozta pandémiát.
Vágólapra másolva!

A nagy jelentőségű bejelentés értelmében két kísérleti gyógyszerrel 90 százalékos gyógyulási rátát értek el azoknál, akiknél a készítménnyel való terápiát a betegség korai szakaszában - egy-két nappal a fertőzés után - kezdték el. A tavaly novemberben indított tesztek során mintegy 700 pácienst kezeltek négy különböző kísérleti gyógyszerrel, az USA allergiás és fertőző betegségeket kutató intézetének (NIAID) és a WHO, az Egészségügyi Világszervezet koordinálásával. 499 beteg esetében már megvannak az eredmények, melyek igen biztatók. Azokról közösen számolt be a nyilvánosságnak Dr. Jean-Jacques Muyembe, a Kongói Nemzeti Orvosbiológiai Kutatóintézet igazgatója, Dr. Michael Ryan, a WHO vészhelyzeti programjának igazgatója, és Dr. Anthony S. Fauci, a NIAID 1984 óta beosztásban lévő igazgatója, aki lényegében az ebola első regisztrált felbukkanása óta kutatja a vírust és annak lehetséges legyőzését.

Dolgozók egy ebolás betegeket ellátó kongói központban Forrás: AFP/John Wessels

40 év után jöhet a fordulat

Az ebolával már nagyjából 40 éve küzdenek, főként Afrika középső és nyugati régióiban, a világ amúgy is sok viszontagságtól sújtott részein. Az ebola azért is rettegett betegség, mert bár korábban is elhangzottak ígéretes bejelentések gyógymódjáról, azok végül nem hozták meg a várakozások szerinti eredményt. A küzdelmet ellene pedig az is nehezíti, hogy a vidéken élő falusiak egy része nem hisz a betegség létezésében, sőt, azt gondolja, hogy a bajt a furcsa öltözékben a terepen dolgozó egészségügyi szakemberek hozzák rájuk. Sokan inkább elrejtik megbetegedett családtagjaikat, mintsem hogy kezelőközpontba kísérjék, és arra is több példa volt, hogy a lakosság félelmében és dühében ellátóhelyeket támadott meg, amelyeket ezért katonákkal kell védeni.

Az ebolával küzdő Kongói Demokratikus Köztársaságban tett mostani bejelentés akár azt is jelentheti, hogy fordulat következik, mind a mostani járvány megfékezésében, mind pedig a betegség későbbi újbóli megjelenésének megakadályozásában.

Ahogy az Origo nemrégiben megírta, a jelenleg dúló járvány mind közül az egyik legfélelmetesebb, mégpedig azért, mert a szakemberek és egészségügyi dolgozók minden erőfeszítése ellenére sem sikerült azt minden kétséget kizáróan lokalizálni és adott területen belül tartani. Kísérleti oltóanyag ugyanakkor már rendelkezésre áll: például a Johnson&Johnson, a Janssen Vaccines & Prevention B.V-vel, egy érdekeltségi körébe tartozó vállalattal már évek óta dolgozott a saját oltóanyagán. A programot a 2014 és 2016 között zajló ebolajárvány idején 200 millió dolláros belső forrás átcsoportosításával gyorsította fel, amihez még részben az EU-tól, részben más forrásokból származó 100 millió dollár érkezett, hogy a klinikai tesztfázisok minél hamarabb elérhető közelségbe kerüljenek. A vállalat az alapvető technológiákat a Bavarian Nordictól kapta, egy 187 millió dolláros megállapodás keretében, melynek része az is, hogy ha a még kísérleti oltóanyag termékfázisba jut, Afrikán kívüli kereskedelmi forgalmazásából a Bavarian is igényt tarthat licenszdíjakra.

Az oltóanyag ugyanakkor hiába készült el, az várólistán van, mert az alkalmazásban rejlő különbségek miatt, egyelőre a Merck - már bizonyított - kísérleti oltóanyagát használják szélesebb körben.

Rendőr őriz egy ebolás betegeket kezelő, korábban a helyiek által megtámadott központot Kongóban, idén márciusban Forrás: AFP/John Wessels

A hatékony oltóanyagok és a már a betegségben szenvedők kezelése eredményes gyógyszerekkel azonban két külön kérdés.

Mindkét készítménycsoport fejlesztése óriási összegeket emészt fel, úgy hogy közben az ebola nemcsak emberi, hanem hatalmas anyagi áldozatokat is követel. Például a 2014-2016-os nagy járvány több mint tízezer halálos áldozat mellett,

53 milliárd dolláros kárt okozott Nyugat-Afrikának, jóval többet, mint a lezajlása alatti években előzetesen becsülték.

A WHO pedig néhány hete, az ebola miatti egészségügyi vészhelyzet kihirdetésekor közzétette, hogy a következő félévre a becsültnél jóval több pénzre, 324 millió dollárra (kb. 93 milliárd forint) biztosan szükségük lesz az ebola terjedésének megállításához és a védekezési, lakosságfelkészítési feladatok ellátására.

A mostani bejelentésnek ezért minden szempontból nagy jelentősége van, bár a járvány felett aratott teljes győzelemről egyelőre még nem lehet beszélni.

Jut mindenkinek

Az adatok szerint a mostani járvány eddig legalább 2800 embert ért el, a megbetegedettek közül az augusztus 6-i adatok szerint - 1866-an meghaltak. A fertőzöttel való kontaktus után 2-21 nap alatt alakul ki a betegség. Jelenleg nincs hivatalosan elfogadott oltóanyag vagy kezelés a vírus ellen - mindegyik készítmény kísérleti fázisban van -, ezért nagyon fontos a megelőzés.

A fertőzést esetleg most elkapók számára viszont ígéretes lehet mind a REGN-EB3, mind pedig az mAb-114 jelzésű, monoklonális antitesteket tartalmazó, intravénásan alkalmazható készítmény.

Előbbit a Regeneron Pharmaceuticals nevű cég fejleszti, New York államban, míg a másikat a Ridgeback Biotherapeutics, Miamiban. A Ridgeback tavaly vette át a készítmény licenszét a Nemzeti Egészségügyi Intézettől, amely alá a NIAID is tartozik. Utóbbi szervezet a 2019-es pénzügyi évben 5,5 milliárd dollárral gazdálkodhat, hogy az allergiás reakciókat kiváltó behatások mellett, olyan veszélyes vírusok illetve betegségek ellen folytasson harcot, mint az ebola, a HIV/AIDS, zika-vírus és más félelmetes kórokozók.

Egy kongói falusi feltaláló bemutatja, hogy a "kézmosó robot" segítségével és gyakori használatával, csökkenthető az ebola elkapásának esélye a gyenge infrastruktúrájú vidéki környezetben Forrás: AFP/John Wessels

A tavaly ősszel indított programban négy kísérleti készítményt vizsgáltak, de két másikat, az mZapp és a Remdesivir nevű készítményeket végül félretették a kutatók, mert a REGN-EB3 és az mAb-114 még a betegség későbbi stádiumában megindított kezelésnél is jobb eredményeket hozott. A BBC beszámolója szerint előbbi 94 százalékos, utóbbi 89 százalékos gyógyulási rátára vizsgázott.

"Sokkal jobban érzik magukat a betegek, és hamarabb érnek el gyógyulást" - mondta a készítmények eredményessége kapcsán Dr. Fauci. A szakember azt is hozzátette, hogy a mortalitási rátában látható különbség a Regeneron és a Ridgeback készítménye között túl kicsi ahhoz, hogy statisztikai értelemben szignifikánsnak lehessen tekinteni, tehát mindkét készítményt használni fogják a jövőben.

Sok minden más mellett, kérdés persze az is, eljutnak-e ezek a készítmények a betegekhez, egyáltalán, lesz-e elég adag azokból számukra?

- mondja Dr. Jeremy Farrar, a Wellcome Trust, egy brit egészségügyi nonprofit szervezet igazgatója, a WHO ebolával foglalkozó szakértői testületének társelnöke.

Ez már a tizedik ebolajárvány az országban Forrás: AFP/John Wessels

Ugyanakkor, ahogy a vakcinák használata komoly logisztikai kihívás elé állítja az egészségügyi dolgozókat - arról nem is beszélve, hogy a lakosság meggyőzéséhez kommunikációs és antropológus szakértők segítségét is igénybe kell, hogy vegyék -, úgy feltehetően hasonló problémákat kell megoldani az esetleg leendő ebolagyógyszereknek tekinthető készítményeknél is. Azokat el kell juttatni felhasználási helyükre, és le kell győzni a lakosság gyanakvását is, akik olykor hozzátartozóikat féltik a segíteni akaróktól.

- mondja Dr. Muyembe. Ugyanakkor a 90 százalékos gyógyulási ráta alapján "hitet és bizodalmat kezdhetünk építeni" - jelzi a szakember - "és elsőként a páciensekkel kell közölnünk a hírt."

Mindenesetre a jó hír az - jelentette be Dr. Fauci -, hogy mind a Regeneron, mind a Ridgeback azt közölte, minden páciens számára elegendőt tudnak szállítani készítményeikből. Ha pedig valamelyikből kevés lenne, a másikkal könnyen tudjuk azt helyettesíteni - ezt pedig Dr. Michael Ryan erősítette meg a WHO-tól.