Eladják a népszerű blogoldalt egy másik bloghálózatnak

tumblr
The logo of microblogging app Tumblr is seen on a screen. (Photo by Alexander Pohl/NurPhoto)
Vágólapra másolva!
A Verizon nemrég megállapodott az Automattic vállalattal – amely az ismert blog rendszer, a Wordpress tulajdonosa –, hogy eladja a Tumblr blogot, egyes források szerint az akvizíció több mint 20 millió dollárt (5,8 milliárd forint) tesz ki – összegzi a The Verge.
Vágólapra másolva!

Az amerikai Verizon 2017-ben vette meg a Tumblrt a Yahoo internetes portáltól, az Axios szerint a felvásárlás 3 millió dollárért történt, ami erősen nyomott ár, tekintve, hogy

2013-ban a blog portálért még 1,1 milliárd dollárt (318,5 milliárd forint) fizetett a Yahoo.

Illusztráció Forrás: AFP/NurPhoto/Alexander Pohl

„A Tumblr márka mozgalmakat indít, lehetővé teszi az identitás virágzását, és sok kreatív közösség és rajongó otthonává vált. Büszkék vagyunk arra, amit a csapat elért, és örülünk, hogy megtaláltuk a tökéletes partnert az Automatticban, amelynek szakértelme és tapasztalata új és izgalmas lehetőségeket rejt a Tumblr és annak felhasználói számára" – nyilatkozta Guru Gowrappan, a Verizon Media vezérigazgatója.

A bloghálózatot 2007-ben alapította David Karp, aki 2017 novemberében hagyta el a társaságot.

Matt Mullenweg, az Automattic vezérigazgatója elmondta, hogy a Tumblr a WordPress kiegészítő webhelyeként fog működni a jövőben.

Illusztráció Forrás: APA-PictureDesk/HELMUT FOHRINGER / APA / picturedesk.com/Helmut Fohringer

– tette hozzá Mullenweg.

A Tumblr komoly befolyással bír mind a blogok, mind a közösségi média terén, de a Yahoo, majd a Verizon tulajdonlása alatt ez a befolyás jelentősen csökkent, ám még mindig nagyon aktív és elkötelezett közönsége van.