Beszakadt az olajóriás nyeresége

2019.08.12. 12:03

A világ legnagyobb olajtermelője, a Saudi Aramco közzétette jelentését, amelyből kiderül, hogy az első féléves  bevételük 46,9 milliárd dollár volt, ez pedig 12 százalékkal marad el az egy évvel korábbi 53,02 milliárd dollártól – írja a CNBC.

Az Aramco szerint a teljes árbevétel – beleértve az értékesítéshez kapcsolódó egyéb jövedelmet –, az év első felében 163,88 milliárd dollár volt, az egy évvel korábbi 167,68 milliárd dollárhoz képest.

A csökkenést az alacsonyabb olajárakkal, valamint a csökkentett termeléssel magyarázták.

Aramco olajfinomító a szaúd-arábiai DahranbanForrás: UIG via Getty Images/Myloupe

A jelentésben a nettó jövedelem csökkenés okaként a kőolaj árának négy százalékos esését jelölték meg: 69 dollárról 66 dollárra esett vissza a hordónkénti ár 2018 azonos időszakához képest.

A társaság ugyanakkor a tavalyi félidős 32 milliárd dollárról 46,4 milliárd dollárra növelte mostani osztalékfizetéseit.

IllusztrációForrás: AFP/2016 Getty Images/Spencer Platt

Amin Nasser, a cég elnöke elmondta, hogy idén is folytatták akvizíciós tevékenységüket mind a belföldi, mind a nemzetközi piacokon.

Ezeknek a felvásárlásoknak köszönhetően növeljük a nyersolaj eladást, a finomítást, a vegyi-anyag kapacitást, valamint diverzifikáljuk a működést" – tette hozzá az elnök.

Az indiai Reliance Industries hétfőn jelentette be, hogy 20 százalékos olaj- és vegyipari részesedését ad el a Saudi Aramcónak.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK