Némileg lassul az építőipari konjunktúra

2019.08.12. 11:22

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss adatai szerint az első félévben 35,1 százalékkal emelkedett az építőipar termelése az előző év azonos időszakához viszonyítva. A tavalyi 21,3 százalékos növekedés után pedig júniusban 20,3 százalékkal nőtt az építőipar termelési volumene az előző év azonos időszakához képest. Az épületek főcsoportban 23,5 százalékos volt a növekedés, az egyéb építmények esetében pedig 16,5. Munkanaphatással kiigazítva havi alapon 1,7 százalékkal nőtt az ágazat teljesítménye.

Épületek esetében új szerződést 117 milliárd forintért kötöttek ebben a hónapban, a szerződésállomány pedig 623 milliárd forint volt, ami 32 százalékos éves növekedést jelent. Egyéb építmények (infrastrukturális beruházások) kategóriában 157 milliárdnyi új szerződés került aláírásra, az állomány pedig 1593 milliárd forint volt, ami ebben az esetben 14 százalékos éves csökkenést jelent. 

Az év eleji nekilódulás után szemmel láthatóan lassul a kiugró építőipari konjunktúra, de a növekedés továbbra is szemmel látható és egyelőre kérdés, hogy mennyiben okozzák átmeneti hatások a lassulást- szögezi le a friss adatok kapcsán Horváth András, a Takarékbank vezető elemzője.

Ezek közé tartozhat a sokat emlegetett szakemberhiány, ami a lakóépületek esetében kifejezetten komoly problémákat és csúszásokat eredményez, de a visszaemelkedő áfa és egyéb bizonytalanságok is visszafoghatják a kibocsátást a következő időszakban – ahogy az építési engedélyek számán is látszik. Ezt a hatást részben ellensúlyozhatják a nyártól elérhető családvédelmi akcióterv egyes elemei, ami azonban elsősorban a községekben lesz inkább érezhető.

IllusztrációForrás: AFP/Peng Hongwei

2019-ben összességében 30 százalékot megközelítő növekedésre számít a Takarékbank elemzője az iparágban, így továbbra is kiemelkedő mértékben járulhat hozzá a GDP-hez a relatíve kis súlyú szektor. Az idén 25 ezer körüli lakás átadása várható, amennyiben sikerül leküzdeni a kapacitáskorlátokat, emellett a budapesti irodapiacon 700 ezer négyzetméter van megvalósítási fázisban, ami szintén érdemi átadási hullámot fog eredményezni a következő 1-2 évben, számottevően növelve a jelenlegi 3,7 millió négyzetméteres állományt.

Az építőiparban folytatódó béremelkedésre és fehéredésre számít a szakértő a következő években a továbbra is kifeszített munkaerőpiac és a hatékonyságnövelő beruházások beérésével párhuzamosan, így tovább folytatódhat a már megkezdődött trend, hogy a szakképzett munkaerő egy része fokozatosan visszaáramlik a hazai építőiparba és enyhülhet a kivitelezői kapacitáskorlát, amire igen nagy szükség van, figyelembe véve a jelenlegi és a következő évek várható fejlesztéseit mind a piaci, mind az állami szférában.