Hamarosan szélvédőre szerelt kamera figyeli a taxisokat

yellow cab, taxi, new york
Egy ikonikus yellow cab, azaz sárga taxi New York utcáin
Vágólapra másolva!
A kimerült orosz taxisoknak ezentúl nem lesz más választása, mint pihenőt tartani, hiszen hamarosan kamerákat kezdenek el felszerelni, amelyek a sofőrök arcát fogják pásztázni a fáradtság jeleit kutatva.
Vágólapra másolva!

A Yandex.Taxi, Oroszország legnagyobb taxiszolgáltatója arcfelismerő kamerákat szerel fel a kocsikban, ezzel próbálják megakadályozni, hogy a sofőrök kimerülten, álmosan is dolgozzanak.

illusztráció Forrás: AFP/Xinhua News Agency/Li Muzi

A kamerák a taxik szélvédőire lesznek szerelve és egy szoftver segítségével felismerik majd a fáradtság jeleit a sofőrökön.

A berendezés a pislogást, az ásítást és a testtartást is figyelni fogja, összességében pedig 68 arcvonást képes azonosítani.

A Yandex ezzel a lépéssel szeretné csökkenteni a balesetek számát, hiszen például Moszkvában az előző évben 764 baleset történt amelyek közül 23 halálos volt. Sokan a fuvarmegosztók elterjedését okolták emiatt.