Mikor követ el tudtán kívül bűncselekményt külföldön a turista?

2019.08.12. 06:30

Velence, Barcelona, Firenze és Róma csak néhány közkedvelt utazási célpont, ahol egyre meghökkentőbb dolgok miatt szabnak ki komoly büntetéseket a turistákra. Van, ahol nem szabad az utcán enni, máshol a lépcsőn pihenő emberek szúrják a városvezetés szemét, de néha az is problémát jelent, ha homokvárat építenek a strandon.

A napokban bejárta a világsajtót a hír, hogy két német turistát 950 euróra büntettek Velencében, mert kávét főztek a Rialto hídon. Az étel és italfogyasztásra vonatkozó szabályozást még májusban fogadta el a városvezetés, erről viszont a legtöbb turista nem is tud. A törvény szerint 25 és 500 euró közötti bírságot szabhatnak ki arra, aki megszegi a szabályokat, ráadásul még a városból is kitilthatják a vétkest. A törvény bevezetése óta 26 ember kapott úgynevezett "daspo-t", vagyis nem térhet vissza Velencébe. 

A büntetés azoknak jár, akik úgynevezett társadalomellenes viselkedést mutatnak. Ezek közé tartoznak a hangos bulik, a nagy ricsajjal járó rendezvények, de még a diplomaosztó partik is hétfőn és csütörtökön este 8 és reggel 8 óra között. Ebben az időszakban egyébként alkoholt sem lehet fogyasztani, csak az arra kijelölt helyeken.

A Rialto híd környéke mindig tele van turistákkalForrás: LunarSeaArt/Pixabay

Már a májusban elfogadott törvény előtt is komoly, 200 eurós bírság járt például azoknak, akik közterületen ettek vagy ittak. Firenzében hasonló jelenség figyelhető meg, hiszen a belváros egyes részein 500 eurós bírság jár azoknak, akik ételt fogyasztanak az utcán vagy a parkokban. Az Observernek Velencében nyilatkozó külföldi turista elmondta, hogy leülni se szabad a városban, de még nagyobb bűnnek számít, ha valaki nem éttermekben eszik és iszik. Hozzátette, hogy Velence az egyik legbarátságtalanabb város, ahol életében járt. A mintegy negyvenfokos hőségben önkéntesek mennek oda idős emberekhez, hogy álljanak fel, mert tilos leülni. 

Velencében és Barcelonában emellett tilos például félmeztelenül sétálni a belvárosban, de az sem mindegy, hogyan napozik valaki. Egy 23 éves kanadai turistát egy velencei parkban 250 euróra büntettek meg, mert egy padon napozott, Barcelonában pedig már 2011 óta büntetés jár, ha valaki nem megfelelő ruhában tartózkodik a város bizonyos területein. A strandoló turisták jó, ha Mallorcán is figyelnek, mert ha rossz helyre tévednek strandruhában, akár 500 eurót is fizethetnek.

Vicky Philpott utazási blogger szerint elképesztő, hogy már nyaraláskor is azon kell stresszelni, hogy éppen hol, mit lehet viselni, vagy megenni egy szendvicset, ráadásul a legtöbb városnak, ahol ilyen büntetéseket szabnak ki, hosszú strandszakasza van, így hát teljesen normális, ha néha fürdőruhás turisták mászkálnak az utcán.

La Rambla, BarcelonaForrás: Peresanz / Shutterstock

Szerencsére Európában a pénzbírságon kívül nagyobb bajba nem lehet kerülni, viszont Törökországban vagy Dubajban már börtön is járhat ezeknek a szabályoknak az áthágásáért. A Fülöp-szigeteken is létezik hasonló szabályozás. Kinsey Golden modellt a rendőrök vitték el, mert egy homokos tengerparton egy csónakon ülve fotózkodott. 

Horvátországban, Hvar szigetén 120 eurós bírság jár azért, ha valaki fürdőruhában sétálgat a belvárosban. 

2008-ban a horvátok - feltételezhetően a turisták miatt - betiltották a hús- és tejtermékek behozatalát valamennyi európai országból, mivel a csehek étellel megpakolt kocsikkal érkeztek a nyaralásra, és így nem költöttek eleget. A Russia Today szerint egy cseh lap akkor arról írt, hogy a horvátok szívesen fogadják a gazdag osztrák és német turistákat, viszont a cseheket nem kedvelik.

A turistákhoz való hozzáállás változásának egy nagyon jó példája a londoni Heathrow reptér 1-es és 5-ös terminálja is. Az előbbit Sir Terence Conran tervezte még az 1960-as években, és kifejezett kérés volt felé, hogy minél több széket tervezzen, hogy az utasok kényelmesen várhassák a repülést. Richard Rogerstől, az 5-ös terminál tervezőjétől már éppen az ellenkezőjét kérték. Ha ugyanis nincs hova leülni, akkor az emberek a bárokban és éttermekben fognak helyet keresni, ahol pénzt is költenek majd.

Tömeg RómábanForrás: Shutterstock/Swedishnomad.com - Alex W.

A turisták egyre barátságtalanabb fogadtatásra számíthatnak sok népszerű utazási célország nagyvárosában. A The Guardian szerint Rómában elég durván üldözi el a rendőrég a Spanyol lépcsőn üldögélő, pihenni vágyó turistákat. A 136 lépcső a Trinita dei Monti-templomhoz vezet fel, és a nagy hőségben bizony az idősek, de még a fiatalok is gyakran leülnek megpihenni útközben. Ezt viszont már tiltja a városi önkormányzat új határozata, és akár 400 eurós bírság is járhat érte.

Több olasz nagyvárosban tiltják a történelmi épületek közelében az olyan ételek fogyasztását, amelyek nagyobb mennyiségű szemetet hagynak maguk után, például a hamburger vagy a pizza papírdoboza. Az a turista sem jár jól, aki nem bírja vinni nehéz bőröndjét, ezért kerekeken húzza azt maga után, hiszen már ezért is büntetés járhat Rómában. 

Az egyik legfurcsább büntetésre a Velencéhez közeli Eracleaban kell figyelni, ahol a strandon nem szabad homokvárat építeni, de Capriban a "hangos" cipők viselői is bírságot fizethetnek, van ahol pedig az sem mindegy, hogyan iszunk az utcai ivókútból.