Fontos döntés született az üzemanyagokról, ez minden autóst érint

tankol, benzinkút, tankolás
Vágólapra másolva!
A kormány döntése alapján 2020 januárjától nő a biológiai eredetű összetevők bekeverési aránya a Magyarországon forgalomba kerülő üzemanyagokban - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energiaügyekért és klímapolitikáért felelős államtitkára.
Vágólapra másolva!

Kaderják Péter közölte, hogy

2020. január 1-jétől a benzinbe és a dízel üzemanyagba keverendő, megújuló energiaforrásnak minősülő, biológiai eredetű összetevők kötelező, legkisebb összevont mértéke 6,4 százalékról 8,2 százalékra nő.

A 95-ös benzin bioetanol-aránya legalább 6,1 százalék lesz, a bioüzemanyagok és folyékony bioenergiahordozók fenntarthatósági követelményeit szabályozó kormányrendelet módosítása szerint.

A forgalmazók a használt sütőolajat és más hulladéknak számító anyagokat továbbra is kétszeres energiatartalommal számolhatják el a bekeverési részarány összesítésekor. A változást követően a biokomponens-mentes, vagy az előírtnál alacsonyabb biokomponens-arányú benzin és gázolaj prémium üzemanyagként árusítható.

Kaderják Péter hangsúlyozta, hogy

Mindez bizonyítja a kormány elkötelezettségét a klímavédelem iránt, a kőolajigény mérséklésével pedig hozzájárul az ország energiafüggetlenségéhez, valamint az Európai Unió előírásának megfelelve a megújuló energiák legalább 10 százalékos felhasználási arányához a közlekedésben" - fogalmazott.

Forrás: Shutterstock

Várakozása szerint, a változás kedvez a magyar gabona- és kukoricatermelőknek is, hiszen a bioetanol-gyártás az ő termékeiket hasznosítja.

Kérdésre válaszolva az államtitkár kifejtette, hogy

az autók motorját a bioüzemanyagok felhasználása nem károsítja, Európa számos államában évek óta ezzel futnak a járművek, és a többi visegrádi állam is készül a bevezetésre.

Az előzetes egyeztetések során kiderült azt is, hogy a változás nem zárja ki a Magyarországot ellátó finomítók egyikét sem.