Az iPhone nélkül is a világ egyik legnagyobb vállalata az Apple

Apple
The Apple Store in Munich, Germany seen from outside. (Photo by Alexander Pohl/NurPhoto)
Vágólapra másolva!
Az Apple nemrég közölte a 2019 harmadik negyedévére vonatkozó pénzügyi jelentését, amelyből kiderül, hogy a vállalatnak 53,8 milliárd dollár bevétele volt ebben az időszakban.
Vágólapra másolva!

Az Apple friss jelentéséből kiderül, hogy a vállalat 1 százalékkal nagyobb bevételre tett szert, mint a tavalyi év azonos időszakában. Az iPhone eladásokból 25,99 milliárd dollárhoz jutott a cég, ez viszont kevesebb, mint a tavalyi 29,47 milliárd dolláros bevétel.

Ez egyben azt is jelenti, hogy az iPhone eladásokból származó bevétel 2012 óta először adja az összbevétel kevesebb mint felét.

A szolgáltatások 11,46 milliárd dollár bevételt hoztak a vállalatnak, de emellett a hordozható eszközök tekintetében is komoly növekedés volt megfigyelhető, javarészt az AirPods vezeték-nélküli fejhallgatók második generációjának bemutatkozása miatt.

illusztráció Forrás: AFP/NurPhoto/Alexander Pohl

A Mac eladásokból befolyt bevétel elérte az 5,82 milliárd dollárt, míg az iPads eladások 5 milliárdot generáltak, azaz közel 400 millió dollárral többet, mint az előző év azonos időszakában.

Tim Cook, az Apple vezérigazgatója az eredményekkel kapcsolatban megjegyezte, hogy ez volt az Apple történetének legjobb júniusi negyedéve, ez pedig a szolgáltatásokból befolyt bevételnek köszönhető.

Az Apple számára a második félév ígéretesen indul, hiszen új szolgáltatások és termékek mellett indul a cég saját streaming platformja is. Az Apple-nél arra számítanak, hogy a negyedik negyedéves bevétel 61-64 milliárd dollár között alakul majd.