Csak egy évtizedet kell várni a repülő taxikra?

Lilium légitaxi repülő taxi
Vágólapra másolva!
Egy évtizeden belül a technológiai fejlődés alaposan felforgathatja a városok közlekedését: jöhetnek a pilóta nélkül repülő, helyből fel- és leszálló légijárművek, az eVTOL-ok - írja az Origóhoz eljuttatott szakmai elemzésében a Deloitte. Bár elterjedésüket ma még több komoly probléma akadályozza, megjelenésük a légiiparban és a légiközlekedésben ahhoz hasonló forradalmi változásokat hozhat, amelyeket mostanság az autóiparban tapasztalhatunk. Hamarosan jöhet a következő nagy ugrás a mobilitásban.
Vágólapra másolva!

Száz évvel ezelőtt Glenn Curtiss, az amerikai repülés úttörője, az USA repülőgépiparának egyik megteremtője olyan háromüléses, leszerelhető szárnyú „repülő autókról" álmodozott, amelyek a levegőben percekre rövidítik a földön órákig tartó utazásokat.

Egy évszázad után Curtiss álma megvalósulni látszik.

Kialakulóban van egy olyan új járműtípus, amely forradalmasíthatja a városok közötti és a városokon belüli áru- és személyszállítást

– szögezi le a Deloitte e témában született tanulmánya.

Forrás: Lilium

Olyan elektromos, vagy hibrid-elektromos meghajtású, függőleges fel- és leszállásra képes járművekről van szó, amelyek a hagyományos helikoptereknél halkabban, gyorsabban és olcsóbban juttatják el a fuvart a célba. A kategória elnevezése a "hybrid-electric vertical takeoff and landing", azaz az eVTOL pilóta nélküli légijármű.

Az új technológia előtt tornyosuló akadályok

Azonban, mint újdonságnak, az eVTOL-nak is számos kihívással kell szembenéznie. A Deloitte tanulmánya a következő tényezőket sorolja fel, amelyek hátráltathatják ezeknek a forradalmian új típusú járműveknek az elterjedését:

  • Technológiai kihívások. Az eVTOL ma még nem teljesen kiforrott technológia. Megbízhatóan működő hajtóműveket, nagy pontosságú helymeghatározó rendszereket, fejlett érzékelési és balesetvédelmi megoldásokat kell megalkotniuk a technológia sikerre vitele érdekében. Kulcsfontosságú az energiagazdálkodási kérdések megválaszolása is.
  • Infrastrukturális kihívások. Ki kell építeni a működtetésükhöz szükséges infrastruktúrát is. A fel- és leszállóhelyeken, a parkolókon, a töltő- és szervizállomásokon, vészhelyzeti leszállóhelyeken túl elkerülhetetlen a kommunikációs és irányítási hálózat, valamint egy egységes operációs rendszer létrehozása is.
  • Szabályozási kihívások. Nagyon komoly kihívást jelent a működési keretek meghatározása. Nem is csoda, hogy a járművek fejlesztése mellett az eVTOL gyártók egymással összefogva gőzerővel munkálkodnak a légitaxi-közlekedés szabályozási kereteinek kialakításán is. A legnagyobb feladatot a megnövekedett forgalmú légtér biztonságos és hatékony működtetése jelenti. Ki kell építeni a pilóta nélküli járművek forgalomirányítási rendszerét, amely képes együttműködni a meglévő légiforgalmi rendszerekkel is. Ehhez megbízható és biztonságosan működő kommunikációs hálózatra, kiszámítható és következetes navigációs rendszerre és állandó felügyeletre lesz szükség.
  • Társadalmi kihívások. A Deloitte egy 10 ezer fős fogyasztói felmérésben vizsgálta, hogyan vélekednek az emberek az eVTOL-okról. A válaszadók közel fele szerint a technológia remek megoldás a közlekedési dugók ellen, ám 80 százalékuk úgy véli, ezek az eszközök nem teljesen biztonságosak. Kulcskérdés tehát, hogy a gyártók le tudják-e győzni ezeket a félelmeket.
Forrás: Lilium

Forradalmi változások jöhetnek

Amennyiben sikerül legyőzni a nehézségeket, ezek a járművek három területen hozhatnak forradalmi változást:

  • Légiirányítási rendszer. A hagyományos légi járműveknél, azaz a repülőgépeknél és helikoptereknél várhatóan jóval több személy- és áruszállításban részt vevő eVTOL repülhet majd, így a légteret meg kell osztani és külön-külön kell majd kezelni. Azt, hogy a két rendszer hogyan működjön egymás mellett, a kormányoknak és a helyi önkormányzatoknak kell meghatározniuk. A hatóságoknak kell majd eldönteniük, hogy a pilóta nélküli járművek milyen légialkalmassági tanúsítvány birtokában és milyen követelmények teljesítése esetén közlekedhetnek majd.
  • Városi infrastruktúra. A repülőtaxik kiszolgálásához szükséges létesítmények kiépítése a városban nem egyszerű és nem olcsó. Elkerülhetetlen, hogy ezen feltételek megteremtésében ne csak a vállalkozások, hanem az önkormányzatok is részt vállaljanak.
  • Légiipar. Ahogy az elektromos autók megjelenése is lépéskényszerbe hozta a hagyományos autógyártókat, úgy a légiiparban is komoly változásokra lehet számítani. Miképpen a technológiai fejlesztések és a földrajzi helymeghatározás előnyeit ötvözve megjelentek az autó- és utazásmegosztó szolgáltatások, és átformálták a városi közlekedés képét, az eVTOL technológia is úgy változtatja majd meg a városok közti és a nagyvárosokon belüli légiforgalmat.

A Deloitte úgy számol, hogy az új típusú légieszközök piaca 2040-re elérheti a 17 milliárd dollárt.

Forrás: Lilium

Szédületes ütemű fejlődés várható

A technológia gyorsan fejlődik, multinacionális óriáscégek mellett kis technológiai startupok egyaránt foglalkoznak már az eVTOL fejlesztésével. Ilyenek a szlovén Pipistrel, a brit VRCO és a RollsRoyce, az amerikai AirspaceX vagy Bell, illetve a brazil Embraer, így az első eVTOL-ok akár

már egy évtizeden belül megjelenhetnek a városok egén.

A hozzájuk hasonló, már működő startupok számára indult el a Deloitte Technology Fast50 programja, amely a leginnovatívabb vállalkozásokat keresi ezen a területen.

Szokatlan légijárművet tesztelnek

Ahogy az Origo nemrégiben beszámolt róla, egy texasi cég még az idén szeretne szabadidős célokra egyszemélyes, bérelhető elektromos repülőgépeket kínálni az Egyesült Államok nagyvárosai mellett. A járműveket úgy tervezték, hogy egy joystickkal lehessen őket vezérelni, így nem kell hozzájuk pilótaengedély sem.
A LIFT cég egyszemélyes repülőgépe lehet az iparág következő sikertörténete, hiszen elsőként nyújthat egyszemélyes repülésélményt bárkinek. A gép ugyanis elég könnyű ahhoz, hogy a szövetségi légiforgalmi hatóság (FAA) "ultrakönnyű" járműnek minősítse őket. Márpedig az ultrakönnyű járművekhez nem szükséges engedély.
A drónok a közelmúltban igazi forradalmat indítottak el az emberes repülésben is, hiszen megjelenésük óta olyan fogalmakkal ismerkedtünk meg, mint a légitaxi vagy a joystickkal vezérelhető, több rotorral működő egyszemélyes repülőgép. Ezek mind a pilóta nélküli légi drónokból fejlődtek ki, csak sokkal nagyobbak azoknál, és ülőhelyet is kialakítottak bennük az utasok számára.

- hangsúlyozza Tancsa Zoltán, a hazai programvezető.

Majd hozzáteszi: "A fejlődés azonban aligha ér véget velük."

A mobilitás teljes átalakulásának következő lépése az eVTOL és az önvezető autók megjelenése lehet.