Még mindig rengeteg a szabálytalanság a pesti bulinegyedben

buli bulinegyed alkohol nyár romkocsma
Vágólapra másolva!
A fővárosi bulinegyedben még mindig gyakori a zárjegy nélküli alkoholtermékek forgalmazása vagy a gyengébb minőségű italok prémium kategóriás üvegbe való áttöltése - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Kelet-budapesti Adó- és Vámigazgatósága.
Vágólapra másolva!

A közlemény szerint a NAV, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, valamint a VI. és VII. kerületi önkormányzat szakemberei belvárosi szórakozóhelyeken és üzletekben tartottak ellenőrzést;

az esetek több mint felében találtak valamilyen szabálytalanságot.

Az akcióban részt vevő végrehajtók szinte minden alkalommal termékeket, 15 millió forintos tartozás miatt pedig eszközöket és készpénzt is lefoglaltak.

Az érintettek 10 millió forintos bírságra számíthatnak

- tették hozzá.

A szabálytalanságok mellett az is megfigyelhető volt, hogy

az adótraffipaxon előzetesen meghirdetett ellenőrzés hetében a bejelentett alkalmi munkavállalók száma 230-cal, míg a kiadott nyugták száma csaknem 20 ezerrel nőtt

- ismertették.

Azok az üzletek, amelyek technikai üzemszünet miatt az ellenőrzés hetében zárva voltak, a jövőben számíthatnak a NAV kiemelt figyelmére - írta a hatóság.

Az ellenőrzés célja a jövedéki szabályok betartásának ellenőrzése, a számla- és nyugtaadás nélküli áruforgalom visszaszorítása, a feketefoglalkoztatás megelőzése, a végrehajtható tartozások beszedése és az élelmiszerbiztonsági szempontok vizsgálata volt - olvasható a közleményben.