Már lehet készülni a Lánchíd és a Váralagút lezárására

hidak
Széchenyi lánchíd, Budapest, Magyarország
Vágólapra másolva!
Megjelent a budapesti Széchenyi lánchíd, a Széchenyi István tér alatti villamos-közúti aluljáró és a Várhegyi alagút felújítására vonatkozó ajánlattételi felhívás. Ez azt jelenti, hogy várhatóan rövidesen elindulhatnak azok a nagyszabású felújítási munkák, melyek e fontos létesítmények részleges vagy teljes, forgalom előli lezárásával járnak. A BKK összeállítása alapján bemutatjuk a most ismert részleteket!
Vágólapra másolva!

A kormány és a Fővárosi Önkormányzat együttműködésében, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) koordinálásával, a kormányhatározatoknak megfelelően folytatódik a Széchenyi lánchíd, a Széchenyi István tér alatti villamos-közúti aluljáró és a Várhegyi alagút rekonstrukciójának és fejlesztésének előkészítése.

2019. július 16-án megjelent a Széchenyi lánchíd és kapcsolódó kivitelezések megnevezésű projekt ajánlati felhívása.

A Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának javaslata alapján a felújításra biztosított fővárosi forrásokat a kormány 6 milliárd forint támogatással egészíti ki.

A Széchenyi lánchíd változatlan járdaszélességgel, a jelenlegi látványát megőrizve újítható fel.

A projekt kialakítása „A Széchenyi lánchíd, a budai Váralagút, valamint a hozzájuk kapcsolódó közterek rekonstrukciójával és fejlesztésével összefüggő intézkedésekről szóló 1447/2018. (IX.18.) Korm. határozat módosításáról szóló 1248/2019. (IV.30.) Korm. határozat”-nak megfelelően történt – emeli ki a BKK.

A közbeszerzési értesítőből kiderül, hogy az ajánlatok augusztus 21-ig nyújthatók be. Ennek alapján a kivitelezési munkák várhatóan idén október vagy november hónapban kezdődnek.

Mit jelent az majd a gyakorlatban, mire számíthatnak a budapestiek, illetve az itt közlekedők?

Megújul Budapest egyik emblematikus építménye, a Széchenyi lánchíd Forrás: AFP/robertharding/Ben Pipe

Mi történik a Széchenyi lánchíd rekonstrukciójában?

A híd felújításával teljesen elbontják és újjáépítik a meglévő közúti pályalemezt, elvégzik a megmaradó acélszerkezetek javítását és korrózióvédelmét, valamint a gyalogoskorlátok műemléki felújítását. Megújulnak a hídtartozékok: a hídsaruk, a dilatációs elemek, a kezelőjárdák, a budai oldali szellőző-felépítmények és a lehorgonyzó kamrák, ez utóbbiak szigetelést kapnak, valamint kiépül a kamrák árvízi védekezési rendszere is.

A Duna-meder szükség szerinti rendezése és a hajózási jelzések korszerűsítése (aktív radar kiépítése) mellett,

átépítik és kiszélesítik a hídfőkben lévő gyalogos aluljárókat, átépítik a hídfők lépcsőit, valamint felújítják a hídfők helyiségeit.

Restaurálják a kőoroszlánokat, a kőcímereket, a kőfeliratokat és a kőfelületeket. A II. világháborús újjáépítést követően a pesti oldali kőoroszlánok talapzatán nem állították helyre Széchenyi István gróf és Sina György báró bronzcímerét, ezek rekonstruálása a megmaradt budai címerek mintájára történik majd.

Műemlékvédelmi egyetértéssel a jelenleg egyágú közvilágítási kandeláberek helyett – korhű képek alapján gondosan rekonstruált –

háromágú kandelábereket szerelnek a láncszerkezetekre.

Ősszel kezdődhet a híd átfogó rekonstrukciója Forrás: MTI/Jászai Csaba

Mind a budai, mind a pesti oldalon a lánclefedő dobok visszaépítése is a projekt részét képezi. A mederpillérek körüli külső kezelőjárdák elbontása után az eddig eltakart díszítő elemek láthatóvá válnak majd. A hídon új, gazdaságos és környezetbarát LED-technológiás közvilágítás épül ki, a díszvilágítás képes lesz egyedi színek megjelenítésére nemzeti vagy fővárosi ünnepek alkalmával. Felújítják a pesti rakparton lévő zászlótartó bástyákat is.

Gyalogos-átkelőhely létesül a pesti hídfő északi és déli járdája között.

Kiváltják és átcsoportosítják a hídon lévő közműveket. A hídijárdákban lévő közműaknák kisebb méretben újjáépülnek, a hídszerkezethez illeszkedő alakban.

A Széchenyi István tér alatti villamos-közúti aluljáró felújítása

A projekt részeként a Széchenyi István tér alatti villamos-közúti aluljárót elbontják, majd újjáépítik. A támfalak magassága a dunai árvízszinthez igazodik. A szerkezetben előkészítik a majdani közműátvezetés (vízcső) feltételeit, hogy azok pesti alsó rakpartra helyezése az aluljáró szerkezeti bontása nélkül is megtörténhessen. A Széchenyi István téri és az Eötvös téri villamos-megállóhelyek is megújulnak, és akadálymentesek lesznek.

Ez történik a Várhegyi alagút felújítási projektjében

A felújítással a meglévő leromlott állapotú mozaikburkolatot és téglaboltozatot részlegesen visszabontják, új vízelvezető réteg és teherbíró vasbeton falazat, valamint új látszóbeton felület épül. Teljesen új, ventilátoros légcserélő rendszert építenek ki. A közvilágítás LED-technológiás rendszerű lesz.

A keleti kapuzat északi földszinti és első emeleti helyiségeibe költözik át a híd- és alagútmesteri szolgálat, és itt kap helyet a Széchenyi lánchíd és a Várhegyi alagút gépészeti vezérlése is.

A keleti kapuzat felszabaduló üzemi helyiségeit szerkezetileg felújítják, csakúgy, mint a nyugati kapuzatban a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő helyiségeket.

A Várhegyi alagút és a Széchenyi lánchíd felújításához kapcsolódóan, megújul a Clark Ádám tér is Fotó: Mudra László - Origo

Megújul az Ellypse és a Manna terasz burkolata és szigetelése, illetve a teraszhoz csatlakozó támfalak. A Várhegyi alagúton belüli közlekedési pályaszerkezet a megtervezett új forgalmi rendnek megfelelően épül át. A projekt keretében kiváltják a közműveket, és egy takarítógépet is üzembe helyeznek, mely az alagútszerkezet teljes belső felületén használható lesz.

Mi újul meg még a beruházásokhoz kapcsolódóan?

Mindemellett elkezdődött a Széchenyi lánchídhoz kapcsolódó közterek,

a Clark Ádám tér és a Széchenyi István tér egységes koncepció szerinti felújításához szükséges tervezési munka előkészítése is.

Erre a – Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának javaslata alapján, a Kormány és a Főváros együttműködésében – a Kormány biztosítja a felújítás tervezési és előkészítési feladatainak elvégzéséhez szükséges támogatást. A Lánchíd környéki közterek megújításának tervezési feladatairól szóló közbeszerzési eljárás ajánlattételi felhívása 2019. július 5-én jelent meg.

A beruházás ütemezése, avagy hogyan érinti ez a közlekedést?

A „Széchenyi lánchíd és kapcsolódó kivitelezések” megjelent ajánlati felhívása alapján a közbeszerzési eljárás sikeres lezárását követően,

a kivitelezési munkák tervezetten 2019 őszén kezdődnek, és 30 hónapig tartanak.

A felújítás idején 18 hónapra lezárják a közúti forgalom elől a Széchenyi lánchidat és a Várhegyi alagutat. Ehhez kapcsolódva zajlanak a közúti-villamos aluljáró – a 2-es villamos korlátozásával járó – munkálatai is.

A közösségi közlekedés átszervezéséről a kivitelezés megindulása előtt részletes tájékoztatást ad a BKK.