Béremelés jön a MÁV-nál

2019.07.16. 11:52

Megállapodtak a MÁV és a Kollektív Szerződés megkötésére jogosult szakszervezetek, így évközi bérfejlesztés jön a vasúttársaságnál – értesült a Magyar Nemzet.

A béremelés összesen 1,8 milliárd forintba kerül majd a MÁV-nak. A foglalkoztatáspolitikai szempontból kritikus munkakörökben a dolgozók egyharmada már augusztustól a megemelt fizetést fogja kapni, ez nagyjából 24 ezer embert jelent.

IllusztrációForrás: Ildiko Fulop

A béremelést kapnak például:

  • a vezető jegyvizsgálók,
  • a forgalmi szolgálattevők,
  • a járműszerelők,
  • a vonalgondozók
  • és a mozdonyvezetők.

A megállapodás értelmében a bérfejlesztés munkakörtől függően átlagosan bruttó 5 és 20 ezer forint között alakul majd. A megemelt bér először szeptemberben érkezik meg a dolgozók folyószámlájára.

A MÁV 2017-ben kötött hosszú távú megállapodást a szakszervezetekkel, amelynek értelmében idén átlagosan 5 százalékkal emelik a dolgozók fizetését. A mostani bérfejlesztést a vasúttársaság ezen felül hajtotja végre.