A Boeing-leállás miatt repül kevesebbet a Ryanair jövő nyáron

2019.07.16. 13:13

Európa legnagyobb fapados légitársasága csökkentette az utasszámra vonatkozó jövő évi előrejelzését, az esetleges további késedelmekért pedig a Boeing 737 Max repülőgépek leszállításának csúszását okolja – írja a Reuters.

Az ír vállalat jelezte, hogy ez a dolgozói létszámot is befolyásolja, mivel több járat sűrűségét is csökkentenék, vagy teljesen törölnék 2019 telén és 2020 nyarán.

IllusztrációForrás: AFP/Thomas Frey

A légitársaság mostani előrejelzése szerint jövő nyári utasforgalma már csak három százalékkal fog növekedni, szemben a korábban tervezett hét százalékkal, ami azt jelenti, hogy mintegy 5 millióval kevesebb utasra számít a Ryanair. Korábban 2021 márciusáig 162 millió utazót becsültek, de a mostani előrejelzésük szerint már csak 157 millióan fognak velük  utazni.

A bejelentést követően a cég részvényei 1,2 százalékkal estek, ráadásul idén már eddig négy százalékkal csökkent a részvényárfolyam.

IllusztrációForrás: AFP/Markus Scholz

A Boeing egyik legnépszerűbb repülőgéptípusa, a 737 Max márciusi és tavaly őszi katasztrófáját követő a vizsgálat során kiderült, hogy a gép szoftvere hibás volt. A gyár azt ígéri, hogy szeptemberben már bemutatják a javított gépeket a repülési hatóságoknak.

A Ryanair rendelt a Max repülőgépek egy másik változatából, méghozzá a Boeing Max 8200-ból, viszont a légikatasztrófák miatt a légügyi hatóságoknak ezeket külön-külön kell hitelesíteniük" – nyilatkozta Michael O'Leary, a Ryanair vezérigazgatója.

A Ryanair arra számít, hogy az év vége előtt a 737 Max gépek újra felszállhatnak, és a legújabb rendelést pedig 2020 februárjáig megkezdi kiszállítani a gyár, viszont a korábban tervezett 58 géphez képest jövőre csupán 30 repülő érkezik.

Ráadásul a Boeing washingtoni gyárából kikerülő Ryanair gépeken jól látható, hogy a korábbi 737 Max felfestés helyett már 737-8200 szerepel a megrendelt repülőgépeken.

A 737-8200 a Max gépeknek a légijármű-ügynökségek által használt típusneve. A képek a közösségi médiában terjedtek el, és sem a Boeing, sem a Ryanair nem nyilatkozott az ügyről.