Behúzta a féket Ázsia egyik éllovas gazdasága

10 ország legjobb a külföldieknek – galéria, Szingapúr
5, Szingapúr: sokan nyilatkozták, hogy elégedettek a munkalehetőségekkel és a biztonsággal, ugyanakkor többen drágának tartják a megélhetést itt.
Vágólapra másolva!
Alulmúlta az elemzői várakozásokat Szingapúr második negyedéves gazdasági növekedése. A városállam ugyanis egy évtizede nem látott gyenge növekedést produkált, ráadásul a feldolgozóipar is folyamatosan gyengélkedik.
Vágólapra másolva!

Az egy évvel korábbi szinthez képest mindössze 0,1 százalékkal bővült Szingapúr GDP-je az idei második negyedévben. Ezzel pedig a gazdag kelet-ázsiai városállam messze elmaradt az elemzők által várt 1,1 százalékos növekedéstől, illetve a szintén 1,1 százalékos első negyedéves bővüléstől is – írja a Reuters.

Ez a második legrosszabb növekedési adat volt Szingapúrban 2009 óta, amikor a pénzügyi válság idején a gazdaság 1,2 százalékkal zsugorodott.

Negyedéves, szezonálisan korrigált bázison, a GDP 3,4 százalékkal csökkent. Itt az elemzők 0,1 százalékos erősödésre számítottak a megelőző negyedéves 3,8 százalékos növekedés után. Ilyen mértékű negyedéves gyengülésre egyébként 2012 harmadik negyedéve óta nem volt példa – akkor 4,1 százalékos volt a zsugorodás.

Tovább nehezíti azonban Szingapúr helyzetét, hogy a második negyedévben 3,8 százalékkal csökkent a feldolgozóipar kibocsátása (éves alapon), miután a megelőző negyedévben 0,4 százalékos volt a gyengülés.

Egyre nagyobb bajban van a szingapúri növekedés Forrás: AFP/Roslan Rahman

Ezzel együtt a szingapúri vezetés korábban úgy számolt, hogy 1,5 és 2,5 százalék között lehet az idei teljes GDP-növekedés, azonban vannak olyan elemzők, akik 2020-ban már recesszióra számítanak.

Ha pedig a szingapúri hatóságok, ígéretükhöz hűen, felülvizsgálják a korábbi prognózist, akkor hamarosan 0,5 és 1,5 százalék közötti tartományba húzhatják vissza az idei várakozást

– mondta Selena Ling, az OCBC Bank stratégája.

A háttérben jelentős részben az áll, hogy az elektronikai feldolgozóipar kibocsátása májusban már az egymást követő hatodik hónapban csökkent, miközben ez a szektor volt Szingapúr gazdaságának fő motorja az elmúlt két évben. Mindeközben a városállam exportja több mint három éve nem látott esést produkált az elmúlt időszakban.

A gyenge kilátások alapján pedig az elemzők úgy számolnak, hogy a szingapúri jegybank várhatóan kamatot fog csökkenteni a következő ülésén (amely októberben esedékes) annak érdekében, hogy támogassa a gazdasági növekedést.

A központi bank tavaly kétszer is szigorított a monetáris politikáján, hogy ezzel kontrollálja a fokozódó árnyomást, illetve erősítse a fizetőeszközt.