Kiszámolták, mennyit költenek a bankkártyások

online vásárlás bankkártya hitelkártya Szeptemberi pénzhoroszkóp
Vágólapra másolva!
A betéti kártyások havonta átlagosan 32 ezer forintot, a hitelkártyások pedig 52 ezer forintot költenek – közölte a K&H Bank. A kártyahasználat további ösztönzésének érdekében a K&H a Mastercarddal közösen, a piacon elsőként, bankkártyás kedvezményprogramot indított, amelynek keretében az ügyfelek a kártyás vásárlásokkal kedvezményekre és különleges élményekre tehetnek szert.
Vágólapra másolva!

Szignifikánsan bővült a hazai fizetési kártyás vásárlási forgalom az elmúlt években, a tranzakciók száma és értéke hitelkártya esetében 28 százalékkal, betéti kártyák esetében 32 százalékkal haladta meg az előző évi forgalmi adatokat. Több tízezer forintot költenek havi átlagban a K&H bankkártyát használó ügyfelek – közölte a bank.

A betéti kártyások tavaly havi átlagban 32 ezer forintért vásároltak, a hitelkártyásoknál pedig 52 ezer forintos költést is elérte a vásárlások összege.

A K&H összesítése szerint a kártyák 88 százaléka, azaz 10-ből 9 betéti kártya, a hitelkártyák aránya pedig 12 százalék. A bankkártyák számának átlagos növekedése 4 százalékos az előző évhez képest.

A K&H adatai szerint az érintett bankkártyák 46 százalékával már vásároltak az interneten keresztül.

A fővárost is magában foglaló közép-magyarországi régióban a legnagyobb az online kártyahasználók aránya. Ezzel összhangban van, hogy az ebben a régióban élők esetében a legalacsonyabb a készpénzfelvételek aránya. A bankkártyákkal való vásárlások 70 százaléka 2018-ban érintéses tranzakció volt.

Az online vásárlásra alkalmas kártyák majdnem felével már vásároltak is a K&H ügyfelei az interneten Forrás: Shutterstock

A vásárlások közel fele élelmiszer és nagyobb áruházakban történik, de 10 százalék körüli a költések aránya a szórakozással kapcsolatos, valamint az üzemanyag beszerzéssel kapcsolatos tranzakciókat illetően.

A K&H a Mastercarddal együttműködve egy új lépéssel igyekszik ösztönözni a bankkártyás fizetést. Ennek keretében egy pontgyűjtési alapon működő kedvezményprogramot indított májusban, ahol a tranzakció értékétől függetlenül, minden bankkártyás vásárlás egy pontot ér. A K&H pontNeked programba regisztrálók a K&H Mastercard és K&H Maestro kártyájukkal történő vásárlásokkal szerezhetnek pontokat, a pontok segítségével pedig különböző kedvezményekre tehetnek szerint online letölthető kuponok formájában.

A program különlegessége, hogy a hagyományos kedvezmények mellett nagy számban megjelennek az élmény alapú ajánlatok is,

így a kedvezmény program tagok többek között betekinthetnek a színfalak mögé a legnagyobb magyar koncerteken, kipróbálhatják magukat koncert fotósként vagy hamarabb juthatnak hozzá színházjegyekhez.