A 4iG megvásárolja a T-Systemset

T-Systems Symposium
Vágólapra másolva!
A 4iG Nyrt. és a Magyar Telekom Nyrt. megállapodott a T-Systems Magyarország Zrt. eladásával kapcsolatos főbb pontokról – közölték az érintett vállalatok a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján. A felek az ügyletről szóló előzetes megállapodást ma aláírták. A tranzakció a T-Systems átvilágítását, illetve a hatósági jóváhagyásokat követően az idei évben lezárulhat.
Vágólapra másolva!

A BÉT honlapján közzétett bejelentés értelmében

a 4iG a tranzakció zárásakor megvásárolja aT-Systems Magyarországot, amivel a társaság és leányvállalatai is a tulajdonába kerülnek.

A 4iG és a Magyar Telekom között létrejött megállapodásban a felek a tranzakció legfontosabb pontjaiban már megállapodtak, a részletes feltételrendszert a következő hónapokban dolgozzák ki.

A tranzakció a T-Systems kis- és középvállalati értékesítési üzletágát nem érinti, ezt a végleges megállapodást megelőzően átszervezik a Magyar Telekomba.

Az adásvételi folyamat zárását követően a 4iG és a Magyar Telekom partnerségre lépnek, ugyanis hosszú távon továbbra is a T-Systems értékesítheti a Telekom távközlési szolgáltatásait a nagyvállalati és a közszféra szegmenseiben. Emellett a 4iG arra is jogot szerez, hogy további három évig használhassa a T-Systems márkanevet.

– mondta Jászai Gellért, a 4iG elnök-vezérigazgatója.

Fotó: Mudra László - Origo

– tette hozzá Jászai Gellért.

Az aláírás kapcsán Rékasi Tibor, a Magyar Telekom vezérigazgatója elmondta:

Forrás: MTI/Mohai Balázs

Hozzátette:

A felek szándéka szerint az ügylet a hatósági jóváhagyásoktól, az átvilágítási folyamattól, a szerződéses feltételrendszer és a jogi dokumentáció aláírásától függően még az idén lezárulhat. A tranzakció teljes feltételrendszere a végleges adásvételi szerződés aláírásával válik kötelező erejűvé, amiről a társaságok a későbbiek során tájékoztatják befektetőiket és a nyilvánosságot.