Szigorúbb büntetést kaphatnak az élelmiszer-bűnözők

dolgozó élelmiszer élelmiszer ellenőrzés HÉTKÖZNAPI munka közben
Budapest, 2017. május 17. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai egy külföldi szállítmányt ellenőriznek az élelmiszerhamisítás elleni OPSON VI. nemzetközi művelet keretében a Budapesti Nagybani Piacon 2017. május 17-én. MTI Fotó: Máthé Zoltán
Vágólapra másolva!
Az Agrárminisztérium kezdeményezésére az Országgyűlés elfogadta azt a törvénymódosítást, amely lehetővé teszi az élelmiszer-biztonságot veszélyeztető személyekkel szembeni büntetőjogi fellépést. A törvénymódosítás értelmében szigorodik az élelmiszer-hamisítók büntetése, és nem tudnak többé a csalások után újabb és újabb cégek mögé rejtőzni.
Vágólapra másolva!

Az élelmiszerek hamisítása és az azokkal kapcsolatos csalások, illegális tevékenységek nem csak a hazai piaci viszonyokat zavarják meg, hanem kedvezőtlen helyzetbe hozzák a tisztességes vállalkozókat és a fogyasztók egészségét is veszélybe sodorják. A kormány elkötelezett abban, hogy a magyar emberek egészségének megóvása és a tisztességes vállalkozások érdekében hathatósan fellépjen az élelmiszer-bűnözéssel szemben.

A Büntető Törvénykönyv (Btk.) új rendelkezése értelmében

ezután felelősségre vonhatóak azok a személyek, akik eddig egyes vállalkozások mögé bújva folytattak illegális vagy egészségkárosító tevékenységet.

A személyes felelősségre vonás tehát lehetővé teszi, hogy aki a bűncselekményt elköveti, ne tudjon egy újabb cég létrehozása után ismét a piacon működni. A módosítás szerint továbbá, akit tetten érnek élelmiszerekkel való visszaéléssel, annak a büntetése arányos lesz az elkövetett tettel.

Forrás: MTI/Máthé Zoltán

A fogyasztói érdekek védelméhez elengedhetetlen az élelmiszerlánc biztonságának minél magasabb szintű védelme, a felderítés hatékonyságának és a büntetések visszatartó erejének növelésével.

A Btk. módosítása lehetővé teszi a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal speciális egységének az élelmiszer-hamisítás elleni még hatékonyabb fellépését a csalást elkövetőkkel szemben.

A sikeres felderítéseket támogatja az a laborkomplexum is, ami a következő években mintegy 8 milliárd forintból épülhet meg.

Az Élelmiszerlánc-biztonsági Stratégia egyik legfontosabb pillére, hogy az élelmiszerlánc termékei mindenkor egészségesek, kiváló minőségűek és biztonságosak legyenek, valamint előállításuk és forgalmazásuk során is felelősséget tanúsítson minden szereplő. Az Agrárminisztérium minden eszközzel segíteni kívánja, hogy az élelmiszer-biztonság garantált legyen egészen a termőföldtől az asztalig.