Kemény versenytársat kap az Uber

Uber, taxi
Vágólapra másolva!
Az Ola nevű indiai fuvarmegosztó bejelentette, hogy megkapta a működési engedélyét Londonban. A brit főváros a világ egyik legnagyobb piaca a mobil applikációkkal működő fuvarmegosztó cégeknek. Ez pedig azt jelenti, hogy az Uber kap egy igen erőteljes versenytársat a városban.
Vágólapra másolva!

Az indiai székhelyű fuvarmegosztó, az Ola szeptemberben jelentette be, hogy megcélozza a londoni piacot, most pedig meg is kapta a működési engedélyt a városban. A Business Inisdernek az Ola szóvivője úgy nyilatkozott, London nem csupán egy ikonikus város, de rendkívül progresszív környezetet is teremt a mobilitáshoz.

Az Ola megjelenése azonban nem csupán az olyan versenytársaknak okozhat fejfájást, mint az Uber.

A hagyományos taxisofőrök ugyanis még mindig igen ingerültek azzal kapcsolatban, hogy a mobilalkalmazás alapú fuvarmegosztók megjelentek a városban. Londonban azonban most különösen izgalmas lehet a helyzet, mivel az amerikai Uber eközben arra törekszik, hogy élre törjön azokon a nemzetközi piacokon, ahol eddig küszködött.

Egyre nagyobb a verseny Londonban a fuvarcégek között Forrás: AFP/robertharding/Paul Porter

Az Uber egyébként 2017-ben elveszítette a működési engedélyét Londonban, mivel a hatóságok akkor úgy ítélték meg, hogy a vállalat úgy viselkedik, mintha „a törvények fölött állna". A társaság 2018 júniusától működhet újra a brit fővárosban, de a szabályozók meghatároztak egy 15 hónapos feltételes időszakot, melynek során bármikor felülvizsgálhatják az engedélyt.

Mindeközben az Ola már most is számos helyen működik az Egyesült Királyságban, és összesen 110 városban van jelen, világszerte 4 országban.

A társaság jelenlegi értéke több mint 5 milliárd dollár, és olyan befektetők vannak mögötte, mint a Softbank (amely az Uber befektetője is), a Hyundai vagy a Kia.

A fuvarmegosztó cégek piaca azonban globálisan is egyre izgalmasabb lehet. A belépési küszöb ugyanis viszonylag alacsony a potenciális versenyzők számára, vagyis a meglévő cégek egyre kevésbé érezhetik biztonságban a piaci részesedéseiket – mondta Angelo Zino, a CFRA elemzője. Londonban egyébként az említett vállalatok mellett számos fuvarmegosztó működik. Közülük az Uber mellett kiemelkedik még a Gett, a ViaVan, valamint az Addison Lee.