Varga Mihály: A kormány támogatja a munkaerő országon belüli mozgását

BODÓ Sándor; VARGA Mihály; NÓGRÁDI Zoltán; JUHÁSZ Tünde; B. NAGY László
Mórahalom, 2019. július 5. Bodó Sándor foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkár, Nógrádi Zoltán (Fidesz-KDNP) polgármester, Varga Mihály pénzügyminiszter, B. Nagy László, a térség fideszes országgyűlési képviselője és Juhász Tünde kormánymegbízott (b-j) a mórahalmi Szent Benedek Munkásszálló átadásán 2019. július 5-én. A kétszintes, 20 lakóegységes, 94 férőhelyes munkásszállás 441 millió forintos költségből épült fel. MTI/Kelemen Zoltán Gergely
Vágólapra másolva!
A magyar gazdaság 2013 óta töretlen fejlődésével párhuzamosan erősödik a szakképzett munkaerő iránti kereslet, ezért a kormány több módon is támogatja a munkaerő országon belüli mozgását - jelentette ki a pénzügyminiszter pénteken Mórahalmon.
Vágólapra másolva!

Varga Mihály a homokháti kisvárosban épült 94 férőhelyes Szent Benedek Munkásszálló átadásán azt mondta, bízik abban, hogy a kormány intézkedései jelentősen hozzájárulnak a munkaerőpiaci feszültségek enyhítéséhez, és minden vállalkozás, amely fejleszteni kíván, hozzájut a szükséges munkaerőhöz.

A kormány által indított program keretében eddig 22 munkásszálló építéséről, összességében 8 milliárd forintnyi beruházásról született döntés, ez 3 ezer munkavállaló elhelyezését teszi lehetővé.

Varga Mihály pénzügyminiszter beszédet mond a mórahalmi Szent Benedek Munkásszálló átadásán 2019. július 5-én Forrás: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

Ősztől már nemcsak önkormányzatok, hanem magánvállalkozások is pályázhatnak munkásszállás építésére - tudatta a pénzügyminiszter, aki hozzátette: a munkaerő mobilitását segíti a lakhatási támogatás kiterjesztése is.

- mondta a miniszter.

Varga Mihály kifejtette, a világgazdaságban a lassulás jelei mutatkoznak, ezért a magyar gazdaság eddig elért eredményeit meg kell védeni. Ennek érdekében a kormány átfogó Gazdaságvédelmi akciótervet dolgozott ki, amelynek legfontosabb célja a munkahelyek, az emelkedő bérek és a családtámogatások megőrzése mellett az, hogy a magyar gazdaság teljesítménye hosszú távon is meghaladja az uniós átlagot.

A politikus a megvalósuló intézkedések között említette a szociális hozzájárulási és a kisvállalati adó júliustól érvényes csökkentését, a decemberi adóelőleg-feltöltési kötelezettség megszüntetését, a szálláshely szolgáltatást terhelő áfa mérséklését 18-ról 5 százalékra.

Bodó Sándor foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkár, Nógrádi Zoltán (Fidesz-KDNP) polgármester, Varga Mihály pénzügyminiszter, B. Nagy László, a térség fideszes országgyűlési képviselője és Juhász Tünde kormánymegbízott (b-j) a mórahalmi Szent Benedek Munkásszálló átadásán 2019. július 5-én. A kétszintes, 20 lakóegységes, 94 férőhelyes munkásszállás 441 millió forintos költségből épült fel Forrás: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

Nógrádi Zoltán, Mórahalom polgármestere (Fidesz-KDNP) elmondta, a rendszerváltást követően a város 34 leghátrányosabb térség közé tartozott, a településen élők szinte kizárólag a mezőgazdasági árutermelésre alapozták megélhetésüket.

Az elmúlt 25 évben megvalósított gazdaságfejlesztési program keretében az önkormányzat 100 hektáros ipari parkot hozott létre, ahol jelenleg már hétszáz munkavállaló dolgozik.

A település a dél-alföldi régióban a harmadik legtöbb szállóvendéget fogadja.

- sorolta a polgármester, aki kihangsúlyozta, hogy Mórahalom egészségügyi ellátást nyújt az egész térségnek, valamint a határon túlra is, és a város közigazgatási szolgáltatásit is nagy számban veszik igénybe a Vajdaságban élő magyar állampolgárok.

Az önkormányzat elsőként nyújtott be pályázatot a munkásszállás építésére. A kétszintes, 20 lakóegységes, 94 férőhelyes Szent Benedek Munkásszálló építésének 441 millió forintos költségéből 263 millió forintot kormányzati támogatás fedezett, a fennmaradó rész az önkormányzat önereje volt.