A családokat érintő, kedvező változásokat hozott a hét

család family
Illusztráció.
Vágólapra másolva!
Július elsejével több fontos változás is történt, többek között az otthonteremtési programmal kapcsolatban, de változott a parlagirtásra vonatkozó törvény is. A KSH friss adatai szerint továbbra is tarol a magyar építőipar, a Takarékbank pedig növelte a GDP-előrejelzését. A Tesla második negyedéves jelentéséből pedig azt tudhattuk meg, hogy az elektromos autógyártó 92 ezer kocsit szállított le, ez pedig rekordnak számít. A hét gazdasági összefoglalója.
Vágólapra másolva!

Ezek a legfontosabb dolgok az otthonteremtési programmal kapcsolatban

A lakásvásárlást, lakásbővítést és lakáskorszerűsítést támogató rendelkezések sora lépett életbe július elsején. A legnagyobb és legtöbb embert érintő változás a csok mellé igényelhető kamattámogatott hitelre vonatkozik. Július elsejétől már használt lakás vásárlására is felhasználható a kedvezményes, akár a teljes futamidőre rögzített, fix 3 százalékos kamatozású kölcsön.

Illusztráció Forrás:Shutterstock

További változás, hogy használt ingatlan vásárlásakor a keresőportálokon nem szükséges a 35 millió forintos felső értékhatárt beállítani, hiszen ez a megszorítás is megszűnt július 1-jével. Emellett életbe lépett a falusi csok is, amely külterületen lévő tanya, birtokközpont esetében bárhol, belterületen belül pedig közel 2500 kistelepülésen lévő lakások esetén igényelhető.

Egyre több az érdeklődő a nagycsaládosok autóvásárlási támogatására

Akár 2,5 millió forintos támogatást is kaphatnak a nagycsaládosok egy hétüléses új autóra, és a kedvezmény eddig rendkívül népszerű, már több ezren igényelték. A Magyar Lízingszövetség arra számít, hogy jelentősen megnő az autóvásárlási kedv, ezért elképzelhető, hogy a több mint 3 évig elérhető támogatási program ideje alatt a nagycsaládosok 10 százaléka dönt az új autó mellett.

illusztráció Fotó: Origo

Összesen 175 ezer olyan nagycsaládos háztartás van Magyarországon, amely jogosult a támogatás igénybevételére. Ez azt jelentené, hogy csaknem 18 ezer gépjárműről lehet beszélni, amelyeknek akár 5-40 százaléka is lízingkonstrukció keretében kerülhet a gazdájához.

Növelte GDP-előrejelzését a Takarékbank

A Takarékbank elemzői 4,4 százalékról 4,7 százalékra emelték az idei, valamint 3,6 százalékról 3,7 százalékra a jövő évi GDP-növekedésre vonatkozó előrejelzésüket. Emellett a számításaik szerint az infláció az őszre 3 százalék közelébe mérséklődhet, így éves átlagban 3,4 százalékos infláció várható.

illusztráció Forrás: Shutterstock

Kiemelik, hogy továbbra is erőteljes marad a bérkiáramlás, az idén 10,3 százalékkal, jövőre 8,3 százalékkal nőnek a bruttó átlagkeresetek. A háztartások fogyasztása idén 4,4 százalékkal, 2020-ban 3,9 százalékkal bővül majd. A beruházási dinamika az előző évihez hasonló mértékű lehet a magas bázis és a kapacitáskorlátok ellenére.

Negyedéves rekordot döntött a Tesla

Az idei második negyedévben 92 ezer elektromos autót szállított le a Tesla, erre pedig még egyszer sem volt példa korábban, három hónapos időszakban. Az elemzők várakozásait túlszárnyaló számok ismertetése után a cég részvényei 7,33 százalékot erősödtek.

illusztráció Forrás: AFP/Imaginechina/Dycj

Elon Musk szerint a Tesla idén 360 ezer és 400 ezer autó között fog szállítani idén, de ehhez képest az első hat hónapban csupán 160 ezret tudtak leszállítani. A Tesla ennek ellenére sem módosította a 2019-re vonatkozó előrejelzését.

Továbbra is szárnyal a magyar ipar

A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb jelentése szerint Májusban 8,7 százalékkal, a szakértők várakozásait felülmúlva nőtt az ipari termelés az egy évvel korábbihoz képest. A munkanaphatástól megtisztított adatok alapján a termelés 6,1 százalékkal bővült.

illusztráció Forrás: Shutterstock

A friss adatok szerint a termelés az év első öt hónapjában 6,7 százalékkal nagyobb volt, mint az előző év azonos időszakában. Az ipar májusi növekedése egyébként az idei legmagasabb adat, márciusban 8,0 százalékos, áprilisban 6,3 százalékos bővülést mért a KSH.

Újabb debreceni beruházást jelentettek be

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter elmondta, hogy Európa egyik legmodernebb csomagoló- és logisztikai üzemét építi fel a kormány támogatásával 7 milliárd forintból a Deufol Debrecenben.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

A kormány 1,4 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosít a 120 új munkahelyet teremtő beruházáshoz. Szijjártó Péter kiemelte, hogy a fejlesztést komoly versenyben sikerült elnyernie Magyarországnak.

A Coca-Cola és a PepsiCo is küzd a műanyag ellen

Interaktív vízadagoló berendezéseket helyez ki az USA meghatározott pontjain a Coca-Cola és a PepsiCo. Ezekből a fogyasztók saját, újrafelhasználható palackjukba ereszthetik bele a kiválasztott ízesítésű és karbonizációs szintű vizet.

illusztráció Forrás: AFP/CrowdSpark/Denis Thaust

A koncepció már 2016-ban megszületett és azóta már különböző egyetemi campusokon le is tesztelték a megoldást. A berendezés hamarosan iskolákban és állatkertekben is elérhető lesz. A PepsiCo a saját tesztjeit tavaly kezdte, és az „üzleti modellt" most a Coca-Coláéval egyező helyszínekre, plusz még hotelekbe, irodákba és stadionokba is ki fogja terjeszteni.

Piszkos trükkel bukott le a GrubHub

Az Egyesült Államok legnagyobb étel-házhozszállítós vállalata a GrubHub 23 ezer domain nevet vásárolt, majd az oldalakat átalakította úgy, hogy azok a a partneréttermek weboldalára hasonlítsanak.

illusztráció Forrás: Cultura Creative/Alberto Bogo

Hiába a GrubHub partnere egy adott étterem, ha a felhasználó nem az alkalmazáson keresztül, hanem a hivatalos honlapon adja le a rendelést, a GrubHub nem kap jutalékot. Éppen ezért élt a vállalat ezzel a trükkel, hiszen a megrendelő azt hihette, hogy az étterem honlapján rendel, ezzel segítve a helyi vállalkozásokat, miközben valójában a GrubHub egyik kamuoldalán adta le a rendelést, ezzel is jutalékot generálva.

Így módosultak a közjegyzői díjak

Július elsején hatályba lépett az új közjegyzői díjrendelet, egyes eljárásokért a szokásos közjegyzői munkadíj felét vagy harminc százalékát kell fizetni.

illusztráció Forrás: Shutterstock

A legfontosabb változás - a Magyar Országos Közjegyzői Kamara korábbi közlése szerint -, hogy a közjegyzői okirat szokásos munkadíjának mindössze 30 százalékát kell megfizetniük azoknak, akik július 1-jét követően lakáscélú jelzáloghitelhez a bank által megkövetelt, egyoldalú kötelezettségvállaló nyilatkozatot tesznek.

A Tesco is száműzné a pénztárakat

A brit Tesco lehet a következő kereskedelmi bolthálózat, amely pénztár nélkül fog működni. Az Amazon Go ugyan a teljes piacot megelőzte a megoldással, de egyre többen döntenek úgy, hogy követik a példáját.

illusztráció Forrás: MTI/Krizsán Csaba

A Tesco az izraeli Trigo Visionnel fogott össze annak érdekében, hogy minél hamarabb megvalósítsa a megoldást. A Trigo Vision már kifejlesztette az Amazon Gohoz hasonló pénztár nélküli rendszert, amely a kamerák és a gépi tanulás segítségével automatikusan követi az ügyfelek vásárlását, és hozzáadja a kiválasztott termékeket egy virtuális kosárhoz.

Meghosszabbítja a termelés visszafogását az OPEC

A Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) bécsi ülésén arról döntöttek, hogy 2020 márciusáig meghosszabbítják a termelés visszafogását.

illusztráció Forrás: Imaginechina/Tong jiang - Imaginechina/Tong Jiang

Az OPEC tagállamai és szövetségeseik ez év január 1-jétől együttesen napi 1,2 millió hordóval csökkentették a kitermelést fél évre az olajpiac stabilitásának, és így az árak alátámasztásának érdekében. A bécsi ülésen született döntés előre borítékolható volt, hiszen már korábban megállapodott Oroszország és Szaúd-Arábia.

Csillagászati bírság jöhet a parlagfű miatt

Az idén fontos változás történt, ugyanis szigorodott a gyomnövény irtásra vonatkozó szabályozás: megszűnt a július 1-jei türelmi idő a parlagfű elleni védekezésben. Az ingatlantulajdonosoknak eddig minden év július elsejéig kellett gondoskodniuk földjük parlagfű-mentesítéséről, az Országgyűlés azonban tavaly decemberben eltörölte ezt a határidőt.

illusztráció Forrás: Origo

A kötelezettséget elmulasztó földhasználók 15 ezertől 5 millió forintig terjedő bírságra számíthatnak, emellett számolniuk kell a hivatalból elrendelt közérdekű védekezés, vagyis a kényszerkaszálás költségeivel is.

Nőtt a kiskereskedelmi forgalom

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb jelentése szerint májusban a a kiskereskedelmi üzletek forgalma a nyers adat szerint 3 százalékkal, a naptárhatástól megtisztítva 2,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

illusztráció Forrás: MTI/Róka László

Pénteken a Mol 2 forinttal emelte a benzin árát. Előtte a benzin ára már szerdán is nőtt, akkor 5 forinttal, a héten pedig összességében 7 forinttal lett drágább. A gázolaj ára nem változott.