Szódabikarbóna helyett tévedésből mosószódát árusítottak egy budapesti boltban

Mosószóda
Vágólapra másolva!
A Nemzeti Népegészségügyi Központ közleménye szerint szódabikarbóna helyett tévedésből mosószódát árusítottak egy XIII. kerületi boltban a fővárosban. A termék forgalmazását azonnali hatállyal felfüggesztették. 
Vágólapra másolva!

A mosószóda lúgos kémhatású anyag, amely a bőrre, nyálkahártyára kerülve felmaródást okoz.

Lenyelése esetén égő érzés jelentkezik a szájüregben, a garatban, a gyomorban, és nyálzás, erős hasi fájdalom, sípoló légzés léphet fel.

Mosószóda – illusztráció Forrás: Táfelspicc

A Nemzeti Népegészségügyi Központ kéri mindazokat,

akik fogyasztottak a tévedésből árusított mosószódából, feltétlenül forduljanak orvoshoz.

Az ügyben a Fővárosi Kormányhivatal is vizsgálatot indított.

A mosószódát a XIII. kerületi Ligeti Boltban árusították (Katona József utca 11. sz.), ahol zömmel csomagolásmentes élelmiszereket árulnak.

A Ligeti Bolt a honlapján azt írta,

június 18. és július 1. között árusították a mosószódát szódabikarbóna helyett.

A téves forgalmazás oka az volt, hogy a beszállító a megrendelt 25 kilogrammos szódabikarbóna helyett hasonló kiszerelésű mosószódát szállított – írják a honlapon.

Közölték azt is, hogy a termék forgalmazását azonnali hatállyal felfüggesztették, a kimért szódabikarbóna forgalmazásának megszüntetését pedig fontolóra veszik.

A bolt arra kéri a vásárlókat, hogy aki a boltban ez időszak alatt szódabikarbónát vett, az vagy csak tisztítószerként használja, vagy vigye vissza a boltok valamelyikébe, ahol visszaveszik.