Vágólapra másolva!
A BMW új modelljeinek a fele már elektromos autó lesz kevesebb, mint 7 év múlva. De nem csak a gyártásban, a profitban is azzal számolnak, hogy annak fele már az elektromos autókból származik majd.
Vágólapra másolva!

A BMW azt várja, hogy 2025-ig az elektromos járművek eladásából származó nyeresége utoléri majd a hagyományos autók értékesítéséből származó profitot.

Nicolas Peter pénzügyi igazgató azt mondta Financial Times-nak, hogy

az akkumulátoros járművek árrései elérhetik a BMW jelenlegi modelljeinek árrését 2025-ben, vagy remélhetőleg még hamarabb.

Az igazgató azt is hozzátette, hogy nagyon nehéz pontos időpontot megbecsülni, mert még mindig sok a bizonytalanság a közvélemény fogadtatása miatt.

A BMW ezzel az átstruktúrálással azt is szeretné elérni, hogy olyan versenytársai, mint például a Volkswagen, szintén növeljék az elektromos autók értékesítését.

Az autógyártó 2025-ről 2023-ra előrehozta 25 elektromos és hibrid járműve gyártásának elindítását. Nicolas Peter közölte azt is, hogy az új modellek több mint fele tisztán elektromos autó lesz.

A következő évtized közepére várhatóan eléri az évi 30 százalékos növekedést az elektromos modellek értékesítése, mivel a fogyasztók jelenlegi aggályait csökkenti majd a több töltőállomás és az egy töltéssel elérhető nagyobb távolság.

Az iparág elemzői azt várják, hogy az elektromos autók eladásából származó nyereségcsökkenés lassabb legyen, mint a hagyományos belsőégésű motoros járművek esetében.

A Volkswagen (VW) 50 milliárd eurót költött az elektromos autókra. A Ford a tervei szerint 11 milliárd dollárt fog erre elkölteni. A BMW egyelőre több lehetőséget vizsgál, így a tölthető hibrid autók, vagy a kisebb akkumulátoros modellek, illetve a teljesen elektromos autók tekintetében, ezért konkrét összeget még nem tudnak mondani - erősítette meg az igazgató.

Több autógyártó is úgy nyilatkozott, hogy az elektromos autók ára 2025-ben egyenlővé válhat a jelenlegi gépjárművek árával.

Csak kevesen gondolják, hogy az ebből származó nyereség meghaladja majd a hagyományos belsőégésű motoros gépjárművek utáni nyereséget.

A költségek azonban még mindig magasak, elsősorban az akkumulátorárak miatt, amelyek drágák maradnak a belsőégésű motorokhoz képest, amiket viszont már több mint 100 éve használnak, illetve fejlesztik azokat a gyártók.

BMW célja az elektromos autók gyártásának felgyorsításával az, hogy versenytársai értékesítését is ösztönözze az elektromos autók tekintetében (a kép illusztráció) Forrás: BMW

Az elektromos autók gyártási és beszerzési költségei azonban várhatóan csökkennek majd, mivel a gépjárműgyártók nagyobb számban kezdenek felhasználni akkumulátorokat.

Az elektromos autók az európai autók értékesítésének kevesebb mint 1 százalékát képviselik, bár a következő évtizedben várhatóan jelentősen emelkedni fognak.

A gyártók arra számítanak, hogy a 2021-ben hatályba lépő szigorúbb CO2-kibocsátási irányelvek betartása érdekében növelik az értékesítést.

Azok a gyártók, melyek nem képesek megfelelni a kilométerenkénti 95 grammos széndioxid kibocsátási küszöbnek, eurómilliárdos bírságra számíthatnak majd.

Forrás: Ft.com