Japánban tanácskoznak a világ legfejlettebb államainak vezetői

MACRI, Mauricio; ABE, Sindzó; TRUMP, Donald; SZALMÁN, Mohamed bin
Oszaka, 2019. június 28. Mohamed bin Szalmán szaúdi koronaherceg, Abe Sindzó japán miniszterelnök, Mauricio Macri argentin államfő és Donald Trump amerikai elnök (első sor, b-j) a világ 19 legfejlettebb gazdaságú és vezető feltörekvő országát, valamint az Európai Uniót tömörítő húszas csoport, a G20 kétnapos csúcstalálkozójának első napi ülésén Oszakában 2019. június 28-án. MTI/EPA/Bloomberg Pool/Ota Kijosi
Vágólapra másolva!
A várakozásoknak megfelelően globális kereskedelem alakulásával kapcsolatos aggodalmakat fogalmaztak meg a felszólalók a G20-ak Oszakában pénteken megnyílt csúcstalálkozójának kezdetén.
Vágólapra másolva!

A világ 19 vezető országát és az Európai Uniót tömörítő fórumon az EU arra hívta fel a figyelmet, hogy az Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelmi viták lassítják a globális gazdaság növekedését.

Mohamed bin Szalmán szaúdi koronaherceg, Abe Sindzó japán miniszterelnök, Mauricio Macri argentin államfő és Donald Trump amerikai elnök (első sor, b-j) a G20 kétnapos csúcstalálkozójának első napi ülésén. Forrás: MTI/EPA/Bloomberg Pool/Ota Kijosi

Jean-Claude Juncker, az európai bizottság vezetője azt mondta, hogy ennek a veszélyére figyelmezették az amerikai és a kínai illetékeseket, akikkel már tárgyalak is Oszakában.

Juncker elmondta azt is, hogy szorosan együttműködnek Kínával, az Egyesült Államokkal és Japánnal a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) reformja kapcsán, aminek a célja a szabályokon alapuló rendszer megőrzése, és amelyet részben éppen az amerikai-kínai kereskedelmi háború fenyeget.

A vendéglátó Japán miniszterelnöke, Abe Sindzó hangsúlyozta, a globális gazdaság növekedése lassul, hogy ezt sikerüljön megállítani, nem a meglévő ellentéteket kell felhánytorgatni, hanem az együttműködés bővítésére kell helyezni a hangsúlyt, lépéseket kell tenni a WTO további reformjára.

Csoportkép a G20 kétnapos csúcstalálkozójának résztvevőiről Oszakában 2019. június 28-án. Forrás: MTI/EPA Pool/Andy Rain

Külön találkozót tartottak a fejlődő világ öt vezető országát összefogó BRICS-csoport (Brazília, Oroszország, India, Kína és a Dél-Afrikai Köztársaság) tagjai.

A megbeszélésen Hszi Csin-ping kínai elnök az egyoldalú intézkedések és a protekcionizmus ellen szólalt fel,

sürgette a WTO alapértékeinek betartását, miközben szükségesnek tartotta a Kereskedelmi Világszervezet reformját.

Ugyancsak a BRICS ülésen Vlagyimir Putyin orosz államfő kontraproduktívnak értékelte azokat a lépéseket, amelyek megpróbálják szűkíteni a WTO szerepét vagy felszámolni a szervezetet.

Az orosz államfő szerint a globális gazdaság jelenlegi helyzete aggodalomra ad okot, a globális kereskedelem alakulását protekcionista és politikailag motivált korlátozások befolyásolják.

A BRICS-csoport országaiban él a Föld lakosságának 42,6 százaléka, itt állítják elő a világ hazai össztermékének (GDP) 21 százalékát, és ezek az országok együttesen a világ devizatartalékának közel felét birtokolják.