Diabéteszfigyelő árusításába kezd az egyik techvállalat

One Drop Chrome Blood Glucose Monitoring Kit, Apple One Drop diabétesz-figyelő készülék
Vágólapra másolva!
Már több Apple üzletben is elérhető az a glükóz figyelő, ami integrálódik az iPhone-hoz, és ezzel a cukorbetegségben szenvedők számára lehetővé válik, hogy figyelemmel kövesség vércukorszintjük változását az Apple Health alkalmazásban – olvasható a CNBC-n.
Vágólapra másolva!

A One Drop egy esztétikusan kialakított vércukorszint-monitor, ami összeköttetésben áll az kapcsolódó iPhone alkalmazásokkal, mint például az Apple Health alkalmazással, valamint az Apple Watch okosórákkal is.

One Drop diabétesz-figyelő készülék Forrás: Apple

Korábban a One Drop csak online rendeléssel volt elérhető.

A termék bevezetése kiváló példa arra, hogy az amerikai technológiai óriás miképpen tör be az egészségügyi szektorba úgy, hogy kifejezetten a vásárlókra szabja termékeit.

– nyilatkozta Jeff Dachis, a OneDrop vezérigazgatója.

One Drop diabétesz-figyelő készülék Forrás: Apple

Tim Cook, a cég vezérigazgatója korábban azt mondta, hogy az Apple egészségügyi termékei lehetnek a cég legnagyobb hozzájárulásai az emberiségnek.

– nyilatkozta Aaron Neinstein, a UC San Francisco endokrinológusa.

Az Apple üzleteiben értékesített One Drop készlet – vagyis a mérőkészülék és a szoftver – 69,95 dollárba (20 ezer forint) kerül, és egy évig ingyenes coaching program is jár hozzá, amit egy minősített, cukorbetegséggel foglalkozó szakember állított össze.