Ez a kanadai cég lehet az Amazon igazi vetélytársa

Shopify
Vágólapra másolva!
Wall Street elemzői úgy vélik, a kanadai Shopify-nak van a legnagyobb esélye a mind erőszakosabban terjeszkedő amerikai Amazonnal szemben – írja a CNBC.
Vágólapra másolva!

A múlt héten a Shopify bemutatta „vásárlói teljesítési hálózatát", mint új szolgáltatást, amely lehetőséget ad a kiskereskedőknek, hogy az Amazon kiszállításaival fel tudják venni a versenyt.

Az elemzők üdvözölték az új szolgáltatást, és a cég részvényei hét százalékkal megugrottak a hír után.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

A Shopify platformján keresztül kereskedők és márkák is létrehozhatják saját online áruházukat, rendezhetik termékeiket, valamint a kifizetéseket és a szállítást is.

Az új szolgáltatás elindítása után a cég az Egyesült Államok, valamint Kanada területén raktárakat kezdett felvásárolni, és egy mesterséges intelligencia által irányított rendszert épít ki annak érdekében, hogy a vásárlók gyorsabban és egyszerűbben megkapják a vásárolt termékeket.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

Hasonlót várunk a Shopify új szolgáltatásától, mint amit az Amazon Prime az elmúlt évek alatt felépített – összegezte a szakértői elvárásokat a Barclays.

A Rosenblatt elemzői szerint az eladók által csomagolt áruk egyike azoknak a területeknek, ahol a Shopify versenyelőnyt szerezhet, míg a Summit Insights elemzői kiemelték, hogy a kanadai cég az Amazon igazi alternatívája lehet.